Brüsszelben láthatóan megkezdődött a személyek szabad mozgását tárgyaló joganyagrész felgöngyölítése a csatlakozási tárgyalásokon. Az elmúlt napokban egymást érték a kérdésben érintett politikusok és intézmények nyilatkozatai az ügyben, miközben a csatlakozási tárgyalások részeként szakértői szintű egyeztetésekre is sor kerül a belga fővárosban e témában a tizenkét tárgyaló jelölt ország és az Európai Bizottság között.
Lapunk illetékes osztrák forrásokból időközben azt is megtudta, hogy a közeljövőre kilátásba helyezett -. és bizonyos szempontból a hasonló jellegű német igényeken is túllépő -. osztrák álláspont elsősorban az ingázókkal kapcsolatban akar a bővítés után bizonyos korlátozásokat bevezetni az újonnan csatlakozó országokkal szemben. Az említett osztrák álláspont véglegesítése a bizottsági tervezet tavaszi elkészülte előtt várható.
Eneko Landaburu bővítési főigazgató a brüsszeli Agence Europe-nak nyilatkozva elmondta, hogy az Európai Bizottság alapvetően két lépcsőben igyekszik feldolgozni a kérdést, megteremtve az alapot ahhoz, hogy a tagországok közös, immár érdemi állásponttal ülhessenek le tárgyalni még a svéd EU-elnökség alatt. Eszerint a brüsszeli testület február végéig, március elejéig részletesen kidolgozott alternatívákat terjeszt majd a tagállamok elé, kimerítően ismertetve az egyes lehetséges megoldások munkaerő-piaci és szociális következményeit.
A bizottság a fővárosokból érkező reakciók alapján véglegesítik a leendő közös álláspont tervezetét, Landaburu szerint valamikor április második felében. Mindez azt is borítékolni látszik, hogy a joganyagfejezet első érdemi megvitatására a májusi főtárgyalói, vagy júniusi fordulón nyílhat majd mód.
Landaburu ugyan elzárkózott az elől, hogy máris megbecsüljék a leendő bizottsági tervezet várható irányát, ám a testület vezető beosztású tisztviselői név nélkül nyilatkozva elismerik, hogy igen valószínű a kelet-európai munkaerő mozgásának átmeneti korlátozása. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy mind több jel ennek "rugalmas" kezelését látszik valószínűsíteni: egyes tagországok -- így mindenekelőtt Spanyolország -- diplomatái a külügyminiszterek hétfői brüsszeli ülése alkalmából is siettek kifejteni, hogy nem csupán nem látják veszélyesnek az EU-s munkaerőpiac megnyitását az újonnan csatlakozó tagországok előtt, hanem egyes szektorokban a maguk részéről kifejezetten kívánatosnak is tartanák bekövetkeztét.
A másik végletet Németország és Ausztria politikusai jelentik, akik visszatérően szorgalmazzák bizonyos átmeneti korlátozások elrendelését. Schröder német kancellár decemberi beszéde után hétfőn Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter is kiállt a hétéves EU-derogáció szükségessége mellett. Igaz, ennek rugalmas (szektoroktól és akár országoktól is függően eltérő) kezelése is visszatérő szempontként merül fel a részükről.
A héten megkezdődött szakértői szintű egyeztetéseken (amelyet a magyar delegációval még a héten megtartanak) elsősorban a személyek szabad mozgásával összefüggő mindazon kérdések -- egyebek között a diplomák kölcsönös elismerésével, a szociális jogok biztosításával kapcsolatos teendők -- pontosítása folyik, amelyeknél a csatlakozásig a jelölteknek még fontos teendőik vannak.
A joganyagfejezet igazán kényes mivolta azonban ismert módon nem mindezekből, hanem a kelet-európai munkaerőtől való félelmekből fakad. Az EU-országok többsége ma is tetemes munkanélküliséggel küszködik, még ha az utóbbi években valamelyest javuló is a tendencia. Az ismert kelet-európai álláspont ugyan visszatérően utal a spanyol és portugál csatlakozás tapasztalataira, amikor EK-szerte hasonló félelmekkel néztek a spanyol és portugál munkavállalók inváziója elé, ám erre végül -, igaz, volt közben hatéves átmeneti korlátozás is -, nem került sor. A minderre válaszoló ellenérv azonban nem győz emlékeztetni, hogy a jövedelmi viszonyokban való elmaradás e két országban távolról sem volt oly számottevő, mint a mostani kelet-európai tagjelölteknél.
Egy tavalyi elemzés -- amelyet az Európai Bizottság felkérésére különböző kutatóintézetek "európai integrációs konzorciuma" készített -- mindennek kapcsán úgy vélte, hogy ha 2002-től sor kerülne valamennyi kelet-európai jelölt ország csatlakozására, és a belépés pillanatától kezdve biztosítanák állampolgáraik számára a szabad munkavállalást. Ez mintegy 335 ezres azonnali bevándorlást eredményezne a mai tagállamokba, harmincéves távlatban pedig az EU-15 népességének 1,1 százalékát a mai keleti tagjelöltektől érkezettek alkothatják. A tagországok "részesedése" a keleti munkaerőből persze eltérő lenne, a legjelentősebb befogadónak minden bizonnyal továbbra is Németország bizonyul majd, ahol a kelet-európai bevándoroltak aránya elérheti a népesség 3,5 százalékát.
A migrációs okokat vizsgálva a dokumentum rámutatott: a tíz kelet-európai tagjelölt átlagában az egy főre jutó jövedelmi szint folyó áron számítva az EU-átlag alig több mint egytizedét, vásárlóerőben kifejezve az EU-átlag harmadát érte csak el. (A bérszínvonalat tekintve a jelöltek átlag folyó áron az EU-szint harmadát, vásárlóerőben negyedét tette ki.)
A kelet-európai "tagjelölt tízekből" a mai tagállamokban amúgy jelenleg mintegy 850 ezer rezidens bevándorolt tartózkodik (az EU-népesség közel 0,2 százaléka), és 300 ezerre (az EU-munkavállalók 0,3 százalékára) tehető az itt foglalkoztatott kelet-európaiak száma. A "tízekből" érkezett bevándoroltak 80 százaléka Németországban és Ausztriában él, sokat megmagyarázva abból, hogy eddig e két ország vezetői jeleztek korlátozási szándékot.
Bécset különösen az "ingázó munkaerő" intézményesítésének lehetősége aggasztja. E gond ilyen mértékben a keleti (volt NDK) térfelén ettől jobban "védett" Németországban sem jelentkezik. Azt azonban még osztrák források sem tartják valószínűnek, hogy Bécs teljes körű munkavállalási tilalmat akarna kierőszakolni. A kérdés schröderi "rugalmas kezelése" láthatóan osztrák körökben is elfogadhatónak tűnik, elismerve, hogy Ausztriában is akadnak szakmák, ahol munkaerőhiány van. (Emlékezetes, hogy Schröder tavaly decemberi "öt pontja" szakmáktól és térségektől is függővé tenné a korlátozás mértékét és hatályát.)
A már idézett tavalyi jelentés amúgy végkicsengésében az inkább "nyugtató" kelet-európai érveknek látszik igazat adni. Így utal arra, hogy a kelet-európaiak megjelenése elsősorban a képzetlen, kétkezi munkások körében válthat ki negatív tendenciákat, ám a tényleges hatás még ennek figyelembevételével is sokkal csekélyebb lesz, mint azt ma sokan gondolják. Az osztrák "kékgallérosok" körében a kelet-európai munkavállalók feltűnése 0,25 százalékos bércsökkenést és 0,8 százalékos munkahely-elvesztési kockázatnövekedést eredményezhet (a német munkaerőpiacon a vonatkozó két mutató 0,6 és 0,2 százalék lehet). A mai jelöltektől érkező értelmiségi munkaerő hatása kifejezetten semleges, egyes esetekben még akár pozitív is lehet -- állították a tanulmány szerzői. Ha pedig azt is figyelembe veszik, hogy a kelet-európai munkaerő arányának növekedése időben meglehetősen elnyújtva következik csak be, a tényleges negatív hatás még csekélyebbnek tekinthető.
Láthatóan hasonlóan gondolkodnak a keleti "határvidéktől" távolabb fekvő tagországokban is, amelyek között akadnak olyanok, ahol bizonyos szakmákban igényelnék is a keleti munkavállalók feltűnését. Egyes fővárosokban emellett bizonyos tárgyalástaktikai megfontolások is érzékelhetők: Spanyolország például valósággal a kelet-európai érdekek bajnokává lépett elő e téren, elfogadhatatlannak minősítve, hogy megtagadják az újonnan csatlakozóktól e fontos "szabadságjog" korlátlan élvezését.
Valójában közismert, hogy Madridot mindenekelőtt az aggasztaná, ha e témában már ezt megelőzően születne -. Németországnak kedvező -. közös álláspont, hogy tisztázták volna a spanyol érdekeknek fontos regionális politikai fejezetet (ez intézkedik az elmaradott térségek felzárkóztatását segítő és a spanyolok által jelentős mértékben kihasznált felzárkózási alapokról).
Brüsszeli várakozások szerint a majdani bizottsági tervezet mindenesetre valahol mindezen szempontok figyelembevételével kínál majd megoldást. Günter Verheugen bővítési biztos például nem sokkal Schröder nyilatkozata után sietett emlékeztetni arra, hogy ő már egy évvel ezelőtt is egy olyan "mátrixmegoldás" mellett állt ki, amelyik szakmákra, országokra és térségekre lebontott, teljesen eltérő elbánást biztosítana. Azt is sokan valószínűsítik, hogy a német--osztrák felvetésekben visszatérő hétéves korlátozási szándék valahol inkább induló alkupozíció, ami végül majd öt évre csökken.
És végezetül: sokan tartják úgy, hogy ha lesz is jelentős haladás a témában az idén, az ideiglenes félretétel mégsem valószínű, éppen az említett spanyol taktikai megfontolások miatt. Miként egy neve mellőzését kérő brüsszeli diplomata fogalmazott: "Madrid aligha fogja ezt a kártyát kiadni a kezéből, amíg nem tudja biztosan, hogy mit nyerhet a regionális politikában".