Az új adminisztrációnak már munkába állása első napján cáfolnia kellett azokat a híreket, melyek szerint nézeteltérések lennének a kormányon belül a tervezett adócsökkentések kérdésében. Paul O''Neill pénzügyminiszter és Larry Lindsey gazdasági főtanácsadó egyaránt az állami szerepvállalás minimalizálására épülő gazdaságfilozófiát vallanak. Ám míg utóbbi a reagani adminisztráció adómérséklő politikájának védelmezője volt már a nyolcvanas években is, addig O''Neill Ford elnök alatt is a fiskális óvatosság hívének számított. Bár Bush azt nyilatkozta a Wall Street Journalnak, hogy a gazdasági csapat kapitánya a pénzügyminiszter lesz, elemzők inkább Lindsey kulcsszerepét valószínűsítik. Lou DiNatale, a John McCormack Intézet lapunknak nyilatkozó igazgatója szerint már mutatkoznak a jelei, hogy O''Neill és a mérsékeltebb republikánusok igyekeznek "megszelídíteni" az elnök elképzeléseit, aki viszont határozottan kiállt 1300 milliárd dolláros programja mellett. O''Neill a múlt héten azt fejtegette, hogy az adók mérséklése csak korlátozott segítséget nyújthat a recesszió elkerüléséhez.
A pénzügyminiszter mellett a Fed elnöke, Alan Greenspan sem rokonszenvezik a nagyszabású köztehercsökkentés ötletével. Együttműködés helyett rivalizálás alakulhat ki Bush és Greenspan között arról, hogy ki mentheti meg az amerikai konjunktúrát -- fogalmazott a Handelsblatt. Szakértők szerint a Fed váratlan kamatcsökkentésének éppen az lehetett az egyik oka, hogy maga igyekezzen eloszlatni a fellegeket az amerikai gazdaság egéről, gyengítve az adómérséklés melletti fő érvet. Maga Bush is váratlanul reagált, amikor a régi hagyománnyal szakítva kommentálta a Fed döntését -- dicsérte azt, és további hasonló lépésekre buzdított.
Bush korábban, már kampányának kezdetén is okozott meglepetést, szóhasználata joggal erősítette az izolacionizmustól való félelmeket elsősorban az európai szövetségesekben, ám a retorika még a választás előtt jelentősen megváltozott. Az új elnök beiktatási beszédében sem mulasztotta el, hogy biztosítsa hallgatóságát (az egész világot): Amerika továbbra is elkötelezett az egész világ ügyei iránt. Ám megfigyelők szerint ha izolacionizmusról nem is beszélhetünk, a Bush-adminisztráció hajlamos lesz az egyoldalú szemléletre, a partnerek érdekeinek figyelmen kívül hagyására. Kívülről nézve ezt jelenti, amit DiNatale, illetve Ann Stone, a Stone Group tanácsadó cég elnöke is úgy fogalmazott meg lapunk kérdésére, hogy Bush elődjénél óvatosabban mérlegeli majd, milyen konfliktusok esetében hajlandó amerikai katonákat külföldön bevetni a rendezés érdekében. A fő szempont a döntésben az lesz, mit diktálnak a -- szűkebben vett -- amerikai érdekek.
A kormányon belül a külföldi katonai akcióktól tartózkodó álláspont markáns képviselője a nagy népszerűségnek örvendő Colin Powell külügyminiszter. A védelmi tárcát irányító Donald Rumsfeld ugyanakkor a nyilvánosság előtt kijelentette: nem osztja kollégája nézeteit. Bushnak hamarosan világossá kell tennie álláspontját e pengeváltást illetően, mert kabinetjének mindkét tagja heteken belül Európában kezd tárgyalásokat. A republikánus Stone szerint még nem világos teljesen, melyik tábor lesz befolyásosabb a konkrét döntésekben. Az európai szövetségesek aggodalmait, a bizonytalanság szülte feszültséget tükrözheti az a néhány keményebb, az Egyesült Államoknak címzett nyilatkozat is, mely a szegényített uránt tartalmazó lövedékek esetleges rákkeltő hatásának ügye kapcsán elhangzott.
Nem felhőtlen a kapcsolat az öreg kontinenssel a kereskedelem terén sem. A hagyományosan érzékeny területnek számító mezőgazdasági szektor termékeinek forgalma mellett az állami támogatások ügye is fontos vitatéma a két fél között. Ennek legutóbbi konkrét megnyilvánulási formája az európai Airbus-konzorciumnak nyújtott esetleges burkolt állami támogatás kérdése körül támadt huzavona volt. Az amerikai fél attól tartott, hogy a Boeing első számú versenytársa az európai államok által nyújtott hiteleket a piacinál kedvezőbb kamatfeltételekkel kapta, tisztességtelen előnyhöz jutva ezzel. Az unió friss vámintézkedése Európára irányítja a Bush-adminisztráció figyelmét (VG, 2001. január 22.), noha Latin-Amerika és a csendes-óceáni térség is fontosabb szerepet játszhat az amerikai törekvésekben.
A republikánus kormányzat szabad kereskedelem melletti elkötelezettségéből következne a Dél-Amerikával ápolt kapcsolatok szorosabbra fűzése, amit mindkét megkérdezett elemző valószínűnek tart. Korántsem biztos azonban, hogy ez már a következő négy évben elvezethet az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA) új tagokkal való kibővítéséhez. Mint Stone utalt rá, ez olyan horderejű kérdés, amihez a demokraták támogatását is meg kell nyernie az elnöknek. Ez a lanyhuló konjunktúra közepette egyre nehezebb feladattá válhat, hiszen sok politikus aggódik az amerikai munkahelyekért. Ez lehet az egyik oka annak is, hogy Robert Zoellick kereskedelmi megbízott is csak óvatosan foghat hozzá a Kelet-Ázsiával ápolt kereskedelmi kapcsolatok elmélyítéséhez, a szabad kereskedelem kiterjesztéséhez. Zoellick már az idősebb Bush hivatali idejében felvetette terveit, ám akkor az elképzelés megbukott. Bár a körülmények megváltoztak, a tárgyalások most sem ígérkeznek könnyűnek. Ahhoz hasonló problémák merülnek ugyanis fel, amelyek egy újabb sikeres WTO-forduló tető alá hozását is nehezítik. Az áruforgalom liberalizálása után olyan nehezebben emészthető témák kerülnek napirendre, mint a szolgáltatások kereskedelme, a szellemi tulajdon védelme, a befektetési korlátozások. A környezeti és munkanormák ügye is komplikálja a helyzetet. Az amerikai szakszervezeti mozgalom, valamint a demokraták ezt a kérdéskört is bevonnák a tárgyalásokba, míg Bush ettől vonakodik. Ráadásul a Kereskedelmi Világszervezet leendő elnöke már jövő évi hivatalba lépése előtt úgy fogalmazott: az Egyesült Államoknak is meg kell tanulnia kompromisszumokat kötnie. A nyilatkozat is tükrözi, a feltörekvő országok aligha fogadnák el, hogy az Egyesült Államok határozza meg számukra a környezeti, illetve a munkahelyi szabványokat.