Palotás kontra Postabank
Túlságosan olcsón adta el a büki golfpályát Palotás János a Postabanknak? Uzsorásszerződés volt-e a felek között létrejött jogügylet? Netán a pénzintézet fizetett jóval az üzletrész értékén felüli összeget a vállalkozónak? A válasz a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumára vár, amely szerdán új eljárásban tárgyalja Palotás és a Postabank közötti jogvitát.
Az üzletember keresetében a büki Hungária Golf Kft.-re vonatkozó adásvételt támadja, amit 1998 áprilisában kötött a bankkal. Az ügylet uzsorás jellege, illetve a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalansága miatt a vételár érvénytelenségének megállapítását, és azt kéri, hogy a bank több mint kétmilliárd forintot fizessen számára.
A Postabank 920 millió forintért vette meg a 20 százalékban Palotás János, 80 százalékban Palotásné tulajdonában lévő golfklubot. Az üzletember csak a kft. egy részét akarta eladni, a pénzintézet azonban Palotásné 800 milliós tehermentes üzletrészén túl igényt tartott a Palotás tulajdonát képező, az APEH által adótartozás miatt korábban lefoglalt, 120 millió forint becsértékű 20 százalékra is. A bank tehát, állítja Palotás, kihasználta nehéz helyzetét. Így tudta elérni, hogy jóval a forgalmi értéke alatt vásárolja meg az egész kft.-ét, amit -- nem sokkal később -- 3,3 milliárd forintért el is adott a Postabank Investnek és az Epona Kft.-nek. Palotás szerint ezt a jelentős értékaránytalanságot sem a piac spontán értékítélet-változása, sem a bank értéknövelő ráfordítása nem indokolta, mivel ilyen nem is volt.
A Postabank álláspontja az, hogy nem uzsorásszerződést kötöttek, és alaptalan a feltűnő értékaránytalanságra hivatkozás is. Érvei közt szerepel az az új momentum is, hogy Palotásék lemondtak a szerződés megtámadásának jogáról.
Kétségtelen: a bank a golfklub teljes, kizárólagos tulajdonjogát akarta megszerezni. Ezért kötötte az adásvételt ahhoz a feltételhez, hogy Palotás lefoglalt üzletrészét a végrehajtási eljárásban megszerezze. Ma már nyilvánvaló: az ügylet alapul szolgált a korábbi bankvezetés által belső konszolidációnak nevezett veszteségeltüntetési tranzakciókhoz. Négy nappal az adásvételi megállapodás után a bank csereszerződést kötött két leányvállalatával, az Epona Kft.-vel és a Postabank Investtel a golfklub üzletrészeinek átruházásáról. Ennek során olyan vagyonértékelést vettek figyelembe, amely nem az értékesítendő cégnek, hanem egyik vagyontárgyának -- a golfpályának -- az értékét határozta meg, azzal a feltételezéssel, hogy azt semmilyen kötelezettség nem terheli. A golfpálya vagyonértékelésében szereplő paraméterek már önmagukban hordozták az ingatlan túlértékelésének lehetőségét. Tovább növelte az ingatlan értékét egy jövőbeli, ideális állapotot feltételező fikció, mely szerint a golfpálya optimálisan és nyereségesen működik majd, maximális kihasználtság mellett. Így alakult ki a túlzottan magas, összesen 3,3 milliárd forintos vételár. Ám ezekhez a vállalatcsoporton belüli ügyletekhez, a "vételárhoz" fizetség nem társult. Az viszont -- bevételként elkönyvelve -- mintegy 2,4 milliárd forinttal javított a pénzintézet 1998-as, első félévi, veszteséges mérlegén.
Májusban a bank az adó-végrehajtási eljárásban megvette Palotás üzletrészét 120 millió forintért. Ugyanekkor az üzletember és a bank között engedményezési szerződés jött létre. Ebben Palotás a pénzintézetre engedményezte a Hungária Golf Kft.-vel szemben tagi kölcsön jogcímén fennálló 101 millió forintos követelését, 80 millió forintért. Így a golfpálya-tranzakciókkal Palotáséknak a pénzintézettől összesen 1 milliárd forint járt, melynek jelentős hányadát a bank részvényekkel egyenlítette ki.
A pénzintézet új vezetése arra törekedett, hogy a konszolidáció átláthatóvá tegye a közvetett és kereszttulajdonlásokkal bonyolított befektetési portfóliót, és a szükséges céltartalék állományt az anyacégnél mutassa ki. Evégett a bank 1998 decemberében visszavásárolta a leányvállalatainál a valósnál magasabb értéken nyilvántartott golfklub üzletrészeit, a regisztrált értéken, azaz összesen 3,3 milliárd forintért. A valós és a nyilvántartási érték közötti különbséget így a Postabank számolta el. A veszteség nála jelentkezett, és több mint 2 milliárd forintot tett ki. A golfklub valódi értéke ugyanis mindössze 250 millió forint volt, amint azt a világ öt legnagyobb könyvvizsgáló társaságainak egyike megállapította. Ennyiért vette meg utóbb a Reorg Apport Rt.
A Fővárosi Bíróságot a múlt ősszel a Legfelsőbb Bíróság utasította az ügyben új eljárásra és érdemi döntéshozatalra.


