Válságban az európai szakszervezetek

A szakszervezetek válságos helyzetének feltűnő bizonyítéka, hogy a Brüsszelben székelő Európai Szakszervezeti Szövetség megbízásából készült tanulmány igen borúlátóan ítéli meg a szakszervezeti mozgalom kilátásait az Európai Unióban. A jelentés arra az eredményre jut, hogy a legtöbb nyugat-európai országban a szakszervezetek nem képesek korszerűsödni és megfelelően átalakulni ahhoz, hogy túléljék a nemzetközi versenyt, a műszaki változásokat, a rugalmas munkaidő terjedését és a magánszektor növekedését. Ennek leginkább szembetűnő bizonyítéka, hogy nincsenek jelen a munkahelyeken -- írja a Financial Times.
Egyre kevésbé tudják megvetni a lábukat a kisebb vállalatok és a személyi szolgáltatások alkalmazottainak körében. Németországban a munkahelyek 6 százalékában találunk szakszervezeti bizalmikat. A nyugat-európai országok közül csak Svédországban múlja felül ez a szám az 50 százalékot. "A szakszervezeti bizalmik hiánya a legnagyobb ott, ahol a legintenzívebb tagtoborzó erőfeszítések volnának szükségesek, hogy újra elérjék a hetvenes évek közepének taglétszámát" -- írják a tanulmány szerkesztői, Jeremy Waddington és Reiner Hoffman.
Szerintük a szakszervezetek Franciaországban az eddigi legmélyebb erkölcsi válságban vannak, Spanyolországban egyre inkább az egyik civil szervezetté válnak a sok között. Németországban nem sok sikert érnek el a korszerű, munkaigényes, növekedő ágazatokba való behatolás terén. Pedig ezekben az ágazatokban működnek a modern szakmák kis és közepes társaságai. A német szakszervezeti tagok egyharmada munkanélküli vagy nyugdíjas. Hollandiában fogy a szakszervezetek iránti bizalom, nem képviselik a tagságukat, nem képesek megérteni a részmunkaidősök problémáit, noha az utóbbiak képviselik a holland munkaerő egyharmadát.
Csak az északi országokban biztatóbb a helyzet. A dolgozók közül a legtöbb szakszervezeti tag és az érdekképviseletek részesei a piaci társadalmi modell kialakításának. De a fiatalabb munkások még Svédországban is vonakodnak belépni.
Túl sok szakszervezet beszorult a férfiakat foglalkoztató feldolgozóiparba, a csökkenő közszolgáltatási szektorba és a teljes munkaidőhöz ragaszkodó, tartós foglalkoztatást kínáló ágazatokba. Nem vonzzák a fiatalokat, a nőket és a bevándoroltakat, pedig ezek részaránya az európai munkaerőpiacon nő.
A szakszervezeti vezetők a második világháborút közvetlenül követő időszakban kezdtek dolgozni, a tömegtermelés, a kollektív szerződések és eszmék világában. A szakszervezetek egyesítése is csak védekező, nem pedig tagtoborzó akció volt. A béralkuk decentralizálása, az egyéni munkaszerződések terjedése nem teszi könnyűvé a szakszervezetek számára, hogy szolgáltatást nyújtsanak az el nem kötelezett, individualista alkalmazottaknak. Sok országban nincs elég aktivista, aki részt venne a tagtoborzásban.
Mindennek ellenére a nyugat-európai országokban, Nagy-Britannia kivételével, az érdeképviseleteket a kormány és a munkaadói szervezetek partnerének tekintik. Országos szinten a szakszervezetek nem vesztették el legitimitásukat. A tanulmány szerint dán és svéd mintára vállalniuk kellene az állami munkanélküli-segélyek igazgatását. Alkalmazkodniuk kellene a munka új világához, személyes szolgáltatóként, nem pedig főként a béralku egyik "oldalaként".