BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fidesz-MDF csúcsegyeztetés

Június végéig létrejöhet a Fidesz és az MDF keretmegállapodása az önkormányzati választásokon való együttműködésére vonatkozóan. A két párt minden településen közös jelöltet indít a polgármesteri tisztségért, de a helyi sajátosságok figyelembevételével egyes megyékben elképzelhető, hogy külön listát állítanak - nyilatkozta a Világgazdaságnak Dávid Ibolya, az MDF és Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke a két párt vezetőinek megbeszélését követően. A konzultáción az elnökök mellett az MDF részéről részt vett Balsai István parlamenti frakcióvezető és Csáky András országos választmányi elnök, a Fideszt pedig Áder János ügyvezető alelnök is képviselte.

Dávid Ibolya és Pokorni Zoltán azt hangsúlyozta: az önkormányzati választások eltérnek az országgyűlésitől, ezért a sikeresebb szereplés érdekében az együttműködés különböző formái képzelhetők el. 1998-ban Győr-Moson-Sopronban például a két külön lista szolgálta a jobboldal sikeres szereplését. A polgármesterjelöltek kiválasztásakor meghatározó szempont lesz, hogy az e tisztséget eddig sikeresen betöltő politikusokat újraindítják, míg ahol nem a pártok adják a település jelenlegi vezetőjét, ott helyi MDF-es vagy fideszes politikusok, illetve "köztiszteletben álló pártonkívüliek" támogatása egyaránt elképzelhető. Lapunk kérdésére Dávid Ibolya elmondta: az MDF budapesti választmányának kell a végső szót kimondania azt illetően, kit támogat a párt a budapesti főpolgármester-jelöltként. Az elnök asszony hangsúlyozta, a fővárosról a két párt helyi választmánya folyamatosan egyeztet, és június végéig itt is megszülethet a döntés az együttműködés formájáról. A pártvezetők lapunk azon kérdésére, a megbeszélésen felmerült-e a pártok hosszabb távú együttműködésének vagy uniójának a kérdése, nemmel válaszoltak. Ugyanakkor jelezték: Dávid Ibolya elfogadta a Fidesz meghívását a párt e hét szombatján tartandó rendkívüli kongresszusára, ahol köszöntőt mond.

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.