Detrekői László, CIB Bank



A forint árfolyama meglehetősen nyugodtan viselkedett az elmúlt hónapokban (időközben a lengyel zloty és a szlovák korona sokat gyengült, a cseh korona viszont ellenkezőleg, erősödött). Nemzeti valutánk ebben a környezetben annak ellenére tudott rendkívül stabil maradni, hogy közben a makrogazdasági kilátások romlottak, elsősorban az inflációs várakozások emelkedtek. A romló kilátások az állampapírpiacra meg is tették a maguk hatását, az éven túli hozamok immár több mint 100 bázisponttal emelkedtek április végéhez képest. Véleményem szerint az erős forintnak épp ez a titka: a magyar piac a velünk versenyző piacokhoz képest növekvő hozamprémiumot kínál, stabilabb valuta mellett. Ez jelenti ugyanakkor a fő kockázatot is. A forintárfolyam stabilitása jelentős részben nem a hazai fundamentumoknak, hanem a versenyző piacok instabilitásának köszönhető. Márpedig ha a kedvező hatás jöhetett kívülről, akkor ez fordítva is megtörténhet. Egy-két, akár átmeneti, gyengülés megingathatja a forint stabilitásába vetett befektetői hitet. A legvalószínűbb szcenárió véleményem szerint ezzel együtt az, hogy a nemzeti valuta megmarad a jelenlegi 242-245 euró/forint sávban, azonban nem zárok ki egy kedvezőtlen forgatókönyvet sem. Az erős forint gyakran emlegetett kedvező hatása a versenyképességre egyelőre aligha hat az árfolyamra. Ennek hatását először az őszi hónapokra vonatkozó - év vége felé megjelenő - makroadatok tükrözhetik, így addig valószínűleg az árfolyamra sem hatnak érdemben.



Forián Szabó Gergely, CA IB Alapkezelő



A forint jövőjével kapcsolatban a legfontosabb kérdés: vajon hány évig marad még "hivatalában" az önálló hazai fizetőeszköz? Az EU-integráció elmélyülésével egyre inkább megkerülhetetlen kérdés lesz az euró bevezetésének időzítése, ami a gyakorlatban a maastrichti konvergenciakritériumok teljesítéséhez kapcsolódó áldozatvállalásról szól. Az elmúlt egy évben lezajlott inflációcsökkenés után napjainkban az államháztartás keresleti hatásának szűkítése tűnik a legkritikusabb feladatnak. A kormányprogramban felvázolt deficitcsökkentés végrehajtását nehezítheti a szűk parlamenti többség, ezért időről időre felmerülhet az ígéretek fellazítása. Az új kormány elődjénél lényegesen óvatosabb az EMU-tagság megközelítésében, ezért a jegybank látha-tóan magára maradt  "a lehető leghamarabb, szinte mindenáron" elérendő EMU-csatlakozás stratégiájával. Az elkötelezettség hiánya az integrációs menetrend kitolódását hozhatja magával, ami a jelenlegi, átmenetinek tartott árfolyamrendszer élettartamának megnyújtásával jár. A jelenlegi felállásban az MNB reális célja az euróval szemben kialakult viszonylag stabil nominális árfolyam fenntartása lesz, ami - a fő kereskedelmi partnereinknél 2-4 százalékponttal magasabb hazai infláció miatt - reálértelemben folyamatos felértékelődést jelentene. A forint tartós gyengélkedése és/vagy az inflációs célkövetés átmeneti sikertelensége esetén a jegybanki kommunikációban a hangsúly az árfolyamcél irányába tolódhat.



Nyeste Orsolya, Postabank



Az árfolyamsáv kiszélesítése óta eltelt több mint egy év kifejezetten mozgalmas időszak volt. Egy-egy kedvező vagy kedvezőtlennek ítélt hír azonnal "megjelenhetett" a nominális árfolyamban, miután a jegybanknak már nem volt kötelező azt kordában tartani. Az időnkénti nagyobb árfolyam-ingadozások ellenére azonban összességében a forint jelentős mértékű felértékelődésen ment keresztül. A forinterősödésnek az infláció csökkenésében betöltött szerepe a korábban elgondoltnál ugyan kisebb lett, ebben azonban az árfolyam-politikán kívül eső okok is szerepet játszottak. Mostanában egyre többször esik szó az erős forint versenyképességet rontó hatásairól, mégsem lenne ma már értelme az exportőrök érdekében mesterséges forintgyengítő árfolyam-politikát folytatni, különösen annak fényében, hogy a magyar vállalati szektorban még mindig bőven vannak hatékonysági tartalékok. Sőt, ahhoz, hogy az árarányok átrendeződése az árszínvonal viszonylagos stabilitása mellett menjen végbe, tartósan erős forint szükséges. Így a piaci szereplők fantáziáját jelenleg a leginkább az izgatja, hogy lesz-e, és ha igen, mikor sáveltolás, illetve sávközép-áthelyezés. Véleményem szerint az elkövetkező egy-másfél évben erre nem fog sor kerülni, ám magának a sávszélesítésnek tavaly májusra időzítése jó példa volt arra, hogy egy nagyobb horderejű árfolyam-politikai lépés megtétele akkor a leghatásosabb, amikor éppen nem számítanak rá a piaci szereplők.



Békés Gábor, Lehman Brothers (London)



A következő hónapok és a jövő év legfontosabb pénzügy-politikai kérdése igen egyszerű. Mitől fog az infláció 5,5-6 százalék alá kerülni olyan időszakban, amikor majd minden külső hatás várhatóan ellene hat, és a monetáris politika gyakorlatilag eszköztelen? Az elmúlt 12 hónapban a mezőgazdasági árak 6-8 százalékkal estek, ezzel szemben a következő egy évben gyengébb termés, valamint szerény áremelkedés várható. Az olajárak tavaly csökkentek, az idén nőttek. 2001-ben a reálbérek 2 százalékkal nőttek, ebben az évben várhatóan 10-12 százalékkal emelkednek. Az expanzív fiskális politika tovább élénkíti a belső keresletet, miközben a várva várt gazdasági növekedés sem lesz dezinflatorikus hatású. Így az egyetlen, inflációt csökkentő hatás a tavalyi forintfelértékelődés lassabb átgyűrűzéséből származhat. Mit tehet a pénzügypolitika? Az inflációs célkitűzések rendszere elérte lehetőségeinek határát: kezdeti sikere után már nem maradt hatékony eszköz a jegybank kezében. Az árfolyam folyamatosan a lebegési sáv erős széle közelében ingadozik, további számottevő erősödés immár nem lehetséges. A kamatok sem emelhetők jelentősen, mivel egy komolyabb szigorítás után az árfolyam rövid idő alatt a sáv szélét ostromolná. Ez esetben pedig a jegybank rendszeres sterilizált intervencióra kényszerülne, hasonlóan 2001 elejéhez. Összességében tehát a pénzügypolitikának választania kell a további dezinfláció és a jelenlegi rendszer között.