Magyarországon kevésbé fenyeget az "enronitis"

Az Enron-ügyként elhíresült amerikai mérleghamisítási botrány és csőd a hírek tanúsága szerint egy folyamatnak jelentette a kezdetét. Ezt követően ugyanis számos más, a maga területén meghatározó szereplőnek számító társaságról derült ki, hogy tényleges gazdasági helyzete nagyban eltér a könyvekben olvasható s így a piac szereplői által vélt helyzettől. Elég csak a Global Crossing és a WorldCom szintén dollármilliárdokat mozgató eseteire gondolni, s máris igazolható, hogy az amerikai pénzpiacok lejtmenete (és így áttételesen az amerikai gazdaság elhúzódó gyengélkedése) jelentős részben a mérleghamisítási botrányoknak, illetve az azoktól való félelemnek tudható be. Az "enronitis" névvel illetett járvány pedig mintha Európában is felütötte volna a fejét. A múlt héten a legnagyobb svájci biztosító, a Swiss Life vezetése volt kénytelen beismerni, hogy hatalmas személyes bevételeik voltak a vállalat titkos ügyleteiből, ráadásul pedig utólag sok száz millió frankkal kellett negatív irányba korrigálni a veszteségadatokat.

Méltán vetődik föl tehát a kérdés: törvényszerű-e, hogy a helyzet így alakult, és van-e valós veszélye annak, hogy az Amerikában kezdődő s bizonyos mértékben már az európai piacokat is elérő mérleghamisítási hullám Magyarországra is átcsapjon?

A tisztánlátás érdekében érdemes a dolgokat folyamatában szemlélni. Az évszázados múltra visszatekintő számvitel és könyvvizsgálat egyik béklyójának számít, hogy alapvetően az iparvállalati szemléletet tükrözi, és nehezen tart lépést az üzleti élet természetszerű fejlődésével, az egyes ügylettípusok egyre bonyolultabbá válásával. A hatályos számviteli szabályok tehát nem mindig tudnak egyértelmű állásfoglalásként és útmutatásként szolgálni újszerű helyzeteknél. Hiányos vagy nem pontos regulák mellett pedig természetszerűleg teret kap a sajtóban meglehetős malíciával említett "kreatív könyvelés". Tipikus példát kínál az alulszabályozottságra a különböző újszerű tőzsdei termékek, derivatívok fejlődése, illetve az elektronikus kereskedelem kérdéskörének megjelenése. Ezt látszik igazolni, hogy a mérleghamisítással vádolt, utóbb csődbe jutott szereplők javarészt a technológiai vállalatok sorából kerültek ki.

A technológiai cégek jelentős arányát azonban más is magyarázza. Mégpedig az amerikai tőkepiac sajátos logikája, azaz a folyamatos tőzsdei megméretés mellett elvárt állandó árfolyam-növekedés. A befektetők ugyanis gyakran ezt tekintik egy vállalat tényleges mutatójának, a menedzsment javadalmazását is ehhez kötik, miközben a cégek valós teljesítménye ettől sokszor teljesen függetlenül mozog. Nagy tehát a vezetőket érő kísértés: a tulajdonosi elégedettség fenntartása és az árfolyamhoz igazított fizetések maximalizálása érdekében bizony néha elég egy-egy könyvelési tétel megváltoztatása, és a vállalati mutatók továbbra is fenntartják a befektetői optimizmust és az árfolyam-növekedést. Ilyenfajta megoldásokra pedig a legtöbb technológiai vállalat nagyjából egyszerre, az úgynevezett internetlufi kidurranásakor, a távközlési boom megszűntével érzett hajlamot. A jelek szerint többen el is csábultak. A befektetők és a tőkepiaci szereplők viszont a válsággyanús helyzetben már jobban meg szeretik vizsgálni, hogy az eredmény pontosan miből is van, s ha valamit nem találnak rendjén, hamar csalást kiáltanak.

A fenti szempontok alapján Magyarországon nyugodtabbak lehetünk: az ország követő jellegű fejlődése jóval több teret ad a jogalkotóknak, hogy a szabályozást teljes körűvé tegyék. A kontinentális joggyakorlat ráadásul sokkal inkább az elvekre épül, így az újonnan felmerülő esetekre is relevánsabb válaszokat képes adni, mint a pénzügyi kérdések tételes szabályozására vállalkozó amerikai jogrend. Az "enronitis" tovaterjedését gátolja az is, hogy Közép-Európában a tőzsde korántsem játszik olyan fontos szerepet, azaz itt a vállalkozások inkább az adóelkerülés érdekében való eredménycsökkentésben, és nem az árfolyamok folytonos feltornászásában érdekeltek.

A világpiac minden bizonnyal idővel kiküszöböli a most esett csorbát, a történtek azonban számos ponton maradandó változásokat is hoztak. A tanácsadó cégek nagy ötöse négyesre zsugorodott, Amerikában pedig megszületett a "rosszra csábító összeférhetetlenség" kiszűrése érdekében a Sarbanes-Oxley törvény, amely minden bizonnyal iránymutatásként szolgál a világ többi szabályozó hatósága számára. A jogszabályi hatásokat épp olyan nehéz most még megítélni, mint a konkrét piaci következményeket. Vannak, akik a folyamatok letisztulását látják, mások viszont keveslik a négy szereplőt, pláne, hogy számos esetben ésszerűtlennek tűnik az összeférhetetlenségi szabályok kizáró jellege.