BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elbizonytalanodó döntéshozók

A háború befejezése szükséges, de nem elégséges feltétele a fellendülés újraindulásának - válaszolják különféle felmérésekre a vállalatvezetők a fejlett ipari államokban. Az aggasztó jelek sorát gyarapítja, hogy az autógyárak részint visszafogják a reklámjaikat, részint pedig csökkentik a következő hónapok termelési programjait. A világ öt legnagyobb gazdaságában tavaly már voltak arra utaló jelek, hogy a beruházások hosszabb ideje tartó hanyatlása legalább lassul - emlékeztet a Financial Times. A háború közeledtével azonban a vállalati döntéshozók kezdték egymáshoz kapcsolni a gazdaság általános gyengélkedését és a világpolitikában meglévő bizonytalanságot, ennek nyomán pedig ismét visszafogták kiadásaikat. A brit gépipari vállalatokat képviselő munkaadói szervezet - éppen a beruházási szektor gyengélkedésére hivatkozva - nagymértékben leszállította az ágazat idei forgalmi előrejelzését. Az Egyesült Államokban a vállalatok pénzügyi vezetőit tömörítő szervezet (Financial Executives International) egy - egyetemi közreműködéssel végrehajtott - felmérésében erősítette meg, hogy a megkérdezett döntéshozók kétharmada számolt be beruházási tervek törléséről vagy elhalasztásáról. A megfogalmazott aggályok közül az egyik az, hogy esetleg elhúzódik a háború, ennél is súlyosabbnak tekintik azonban azt, hogy a konfliktust övező feszültség tovább fog tartani. Vannak vélemények, amelyek szerint a háborúhoz nem kapcsolódó, kedvezőtlen gazdasági körülmények fognak továbbra is jelentős hatást kifejteni. A Conference Board nevű, New York-i gazdaságkutató intézet konjunktúramodelljében az iraki válság például csak a harmadik helyen szerepel a kedvezőtlen tényezők között, mégpedig a saját árak emelésének kilátástalansága és a magát makacsul tartó kapacitásfelesleg után. Más modellek készítői továbbra is a fogyasztói keresletre alapozzák a növekedési előrejelzéseket, jóllehet egyértelmű jelek utalnak a költekezési hajlam megcsappanására. Ebben a helyzetben igyekeztek biztató távlatot vázolni a Pénzügyi Stabilitási Fórum (FSF) berlini tanácskozásának résztvevői, akik az év végére vagy 2004-re tették a fellendülés kezdetét. Az intézmény vezetője, Andrew Crockett - aki egyúttal a BIS vezérigazgatója is - kijelentette, hogy a jegybankoknak van összehangolt és hatékony tervük bármely térség vagy a globális gazdaság súlyos megrázkódtatásának kezelésére.





Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.