BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Moszkva védi iraki olajérdekeit

Igor Juszufov orosz energiaügyi miniszter kijelentette, hogy az ország olajtársaságainak részt kell kapniuk a háború utáni Irak olajinfrastruktúrájának újjáépítéséből. Moszkva azon dolgozik, hogy a béke helyreállítását követően az iraki érdekeltségekkel rendelkező cégek azonnal visszatérhessenek - mondta a miniszter. Nyikolaj Tyokarev, a Zarubezsnyeft állami olajtársaság vezetője a héten úgy nyilatkozott, hogy az orosz cégeknek nincsenek jó kilátásaik Irakban, mert az Egyesült Államok kiszorítja majd versenytársait a térségből. Orosz vállalatok összesen négymilliárd dollár értékben írtak alá szerződéseket Szaddám Huszein kormányával olajkutak fúrására, felszerelések értékesítésére és az iraki olajtartalékok fejlesztésére. A háború kitörése előtt több nagyobb üzletről is tárgyalások kezdődtek. (VG)



Borúlátó az IMF

Az iraki háború elhúzódása és a terrorizmus elterjedése alááshatja a törékeny globális fellendülést, és tovább növelheti a pénzpiacokra nehezedő nyomást - figyelmeztet a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A pénzintézet szerint ilyen bizonytalan körülmények között a gazdaságpolitika irányítóinak a befektetői bizalom erősítésére kell összpontosítaniuk. Horst Köhler, az IMF vezérigazgatója egy e heti nyilatkozatában a globális recesszió lehetőségét sem zárta ki. (Reuters)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.