BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakmaközi kapcsolatok

Az ágazati és a szakmaközi együttműködések lehetőségeit, jelentőségét vizsgálják a Fenntartható területfejlesztés: az ágazati kapcsolatok erősítése című budapesti konferencián tervezők, kutatók és döntéshozók. A rendezvényen - amely ma fejeződik be - közel 40 ország területfejlesztési szakértői vesznek részt. A nemzetközi szemináriumot az Európa Tanács Regionális Fejlesztésért Felelős Miniszterek Konferenciája (CEMAT), az ENSZ Képzési és Kutatási Intézete (UNITAR) és a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal közösen szervezte.

A CEMAT célja, hogy segítse az integrált szemléletmód érvényesülését a területrendezésben, illetve a fenntartható fejlődés gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi kritériumainak kialakítását. A budapesti konferencia előzménye, hogy a CEMAT korábban tízpontos programot fogadott el az európai régiók kohéziója érdekében.

A szervezet területfejlesztéssel kapcsolatos tevékenysége az Európa Tanácson belül a harmonikus integráció alapját jelenti. A budapesti szeminárium előadói a kapcsolatépítés és a közös munka általános kérdései mellett a területi tervezés ágazati partnereivel való együttműködést, a területi és az ágazati fejlesztéspolitikák viszonyát, valamit az országos, a térségi és a helyi szintek közötti kapcsolatokat elemzik. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.