BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mérséklik a gyógyszerkiadást

Várhatóan július elején tárgyal a kormány az OEP-gyógyszerkassza 25 százalékos túllépésének mérsékléséről. Az orvosokat szembesítenék felírt receptjeikkel, ellenőriznék a havi 100 ezer forint értékűnél több medicinát kiváltott betegek listáját. A promóció viszafogása érdekében azon cégek támogathatnának orvosképzéseket, amelyek terméke szerepel a gyógyítási ajánlásokban.

Intézkedések nélkül a tervezettnél negyedével több lehet az idén az Országos Egészségbiztosítási Pénztár gyógyszerkiadása; mérséklésére közös előterjesztést készített a biztosító a pénzügyi és a szaktárcával. A várhatóan július elején kormány elé kerülő javaslat célja, hogy a lehető legkevesebb többletteher háruljon a lakosságra - mondta a Világgazdaságnak Matejka Zsuzsanna. A főigazgató szerint az áremelés és a korábbi fogyasztás alapján csak 10 százalék lehetne az indokolt kiadásnövekedés, ám a tb-kassza jelenlegi állása szerint az 25 százalék. (Az Európai Unió tagállamaiban az évi gyógyszerkiadás növekedése 6-8 százalékra rúg.)

A tendencia megállítása érdekében a racionális gyógyszerfelhasználásra kívánják ösztönözni az orvosokat, kiszűrni az indokolatlan, esetenként a beteg által fel sem használt orvosságok rendelését. Ezért - várhatóan júliustól - "visszainformáló csomagot", amolyan tükröt kapnak a háziorvosok a praxisukban havonta felírt készítményekről, az átlagos országos gyógyszerrendelésről, s azon betegek listájáról, akik havonta 10-nél több receptet, vagy 100 ezer forintnál nagyobb értékű orvosságot váltottak ki a tb támogatásával. S ha a páciens írásban hozzájárul a más orvosnál rendelt gyógyszerek közléséhez, arról is tájékoztatják háziorvosát. Ez utóbbira alkotmányos alapjoga miatt csak a beleegyezésével kerülhet sor.

A cégek esetenként túlzott promóciójának visszafogása érdekében szabályoznák az orvosi továbbképzések finanszírozhatóságát. Ezt azon gyártók és forgalmazók tehetnék meg, amelyek gyógyszerei, gyógyszerhatóanyagai szerepelnek a gyógyítási protokollokban. Az alapvető protokollok kidolgozását - ezek a legnagyobb népbetegségekre javasolt terápiák - a háziorvosi szakmai kollégium fogta össze, s hamarosan tárgyalnak róla az egyes orvosszakmai kollégiumok is.

Összevetnék a legnagyobb forgalmat lebonyolító cégek tavalyi és ez évi, azonos időszakra vonatkozó adatait. Ahol a növekedés dinamikája kiugróan magas, APEH-ellenőrzést javasolnának, mondta Matejka.

A kabinet várhatóan tárgyal a közgyógyellátás rendszerének változtatásáról, ám ennek finanszírozásáról nincs döntés. Elképzelhető, hogy bővül a közgyógylista, s a javaslatok között van a betegséghez igazított, egyéni gyógyszerkeret meghatározása is. Átalakulna a jelenlegi gyógyszerár-támogatási rendszer is, s a tervek szerint bevezetnék az úgynevezett terápiás fix támogatást. Ez azt jelentené, hogy az egyes betegségekre alkalmazható, különféle áron kínált orvosságok árához azonos támogatást adna a tb, s annak mértékét a legalacsonyabb árú készítmény szerint állapítanák meg. A kormány nem csupán e rendszer bevezetéséről, de arról is dönt, hogy milyen betegségcsoportoknál, s milyen ütemezéssel vezessék a terápiás fix támogatást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.