Profitorientált cégek az egészségügyben

Az egészségügy magánosítása nem magyar ötlet: az évtizedek óta világszerte tapasztalható jelenség nyomán az állami szerepvállalás mindenütt fokozatosan csökken - áll a PSIRU tanulmányában. A magántőke bevonásának számos módja létezik a különféle anyagok, gyógyszerek, szolgáltatások beszállításától a létesítményüzemeltetésen át a kórházépítésig és -finanszírozásig. A piacosítási szándékok mögött sok esetben olyan nemzetközi szervezetek elvárásai állnak, mint az IMF vagy a WHO, amelyek egyes támogatásaikat a részbeni privatizációhoz kötik.

A magáncégek a leggyakrabban beszállítóként jelennek meg: a legtöbbször az egészségügyi intézmények karbantartási, takarítási, mosodai és étkeztetési tevékenységét szervezik ki. A mellék- és kiszolgálótevékenységek mellett azonban sokszor klinikai és diagnosztikai feladatokra is külső vállalkozókkal szerződnek keleten, nyugaton egyaránt. Ezzel igyekeznek lerövidíteni a várólistákat, illetve állami tőke lekötése nélkül elérhetővé tenni drága berendezéseket és specializált szaktudást igénylő szolgáltatásokat.

A közös magán- és állami finanszírozásra különösen az Egyesült Királyságban találunk sok példát: számos profitorientált társaság épített kórházat, amelyet a brit társadalombiztosítás (NHS) jellemzően húsz vagy annál több évre lízingel.

A privát vállalkozások előretörését nem mindenütt az állami pénzhiány indokolja: Thaiföl-

dön a kulturális változások hozták magukkal a magánszféra fellendülését. A városiasodással a hagyományos népi gyógymó-

dokra költött pénzek jó része immár a magánpraxisokba áramlik, ami komoly fejlődéshez vezetett.

A magánosításra ugyanakkor szélsőséges példákat is találunk. Kamerunban például az egészségügyi szolgáltatások többségét immár az üzleti szféra biztosítja, ami az ágazati dolgozók bérének csökkenését és

a betegellátás színvonalának emelkedését hozta. Az állami intézmények hosszú várólistákkal, elavult berendezésekkel és nemegyszer magasabb díjakkal üzemelnek, mint a jobb szolgáltatást azonnal kínáló privát

intézmények. Ellenpéldaként Szingapúr idézhető, ahol az - állam szerint - elkényelmesedő magánkórházaknak maga a közszféra támasztott konkurenciát új építésű, hipermodern klini-káival. Ennek nyomán kiderült, hogy megfelelő tőke befektetésekor az állami intézmények is versenyképesek tudnak lenni.

Indonéziában a fokozatosság elvét követték: a kórházi szektor 1988-ban nyílt meg a befektetők előtt. Kezdetben csak száz ágyasnál kisebb intézményeket üzemeltethettek, kizárólag belföldi alkalmazottakkal. A kórházi helyek 45 százalékát ma már nem az állam működteti, s az arány tovább nőhet, mivel az idén teljesen liberalizálják az ágazatot. A végeredmény a japánhoz hasonló lehet: ott az egészségügyi szolgáltatások 80 százalékban a magánszférából származnak, ideértve a kórházi ágyak 54 százalékának működtetését is.

A magánosítás azonban mindenütt komoly ellenállásba ütközik. Kanadában, ahol a köz- és magánszektor nagyjából 50-50 százalékban osztozik a szolgáltatásokon, az egészségügyi szervezetek és szakszervezetek hevesen tiltakoznak újabb, részben magántulajdonú kórházak létesítése ellen, s a közvélemény nyomására volt már példa visszaállamosításra is: az ottawai mentőszolgálat újból közkézbe kerül, mivel "nem bizonyosodott be, hogy a magántársaságok olcsóbban vagy jobb minőségben biztosítanák a szolgáltatást". Az ellenállás annak ellenére erős, hogy az állami kézben lévő társadalombiztosítási rendszer a többi ellátási területen is független szolgáltatóktól vásárolja meg a szükséges kezeléseket, így valamennyi orvos és intézmény teljesítménye alapján kap pénzt a közkasszából. Ráadásul vannak egyértelmű előnyök is, hiszen különdíj ellenében a magánklinikákon sok olyan kezelést végeznek el azonnal, amelyre az állami rendszerben várni kellene.

Nyugat-Európában az elmúlt évtized az önkéntes egészségbiztosítások terjedését hozta, mivel az emberek egyre kevésbé bíznak az állami rendszerben. Az alapellátást 99, a művesekezelést 80 százalékban már ma is magánvállalkozások biztosítják, s a kórházakba fektetett tőke egyötöde is a privát szférából jön. Az állami szektor mind hosszabbra nyúló várólistái az Egyesült Királyságban, Finnországban és Norvégiában is politikai vitát keltettek, amely oda vezetett, hogy német és svájci cégektől rendeltek műtéti kapacitásokat.

Kelet-Európában a hálapénz intézménye gátolja a leginkább az egészségügy fejlődését. Az ellenszolgáltatás ugyanis magánszemélyekhez, nem pedig intézményekhez kerül, így az gyakorlatilag elveszik az egészségügy számára. Ebben a térségben is találunk példát magánosításra: gyakori a melléktevékenységek és a speciális szakellátások (művesekezelés, diagnosztikák, labormunkák) kiszervezése. Csehországban több kórházat is magánkézbe adtak 1993-ban (néhány további ilyen tranzakciót a szakszervezeti tiltakozás hiúsított meg), amelyekben a fizetések mintegy 20 százalékkal alacsonyabbak, mint az állami fenntartásúaknál. Litvániában tendereket írtak ki a különféle egészségügyi szolgáltatások ellátására, s a szakellátás magánosítását készítik elő Bulgáriában is.

Bár az utóbbi évtizedben az egészségügy magánosítása világszerte napirenden van, multinacionális vállalatbirodalmaknak egyelőre nyoma sincs. Egy-egy egészségügyi cég legfeljebb adott nyelvi vagy földrajzi régió néhány országában érdekelt, szélesebb hálót inkább a kiegészítő és melléktevékenységeket nem csak az adott ágazatban végző társaságoknál s az egészségbiztosítóknál találunk.

Világszerte jellemző, hogy az egészségügyi szakszervezetek ellenzik a magántőke bevonását az ágazatba. A profitnövelés érdekében elvégzett átszervezések ugyanis sokak állásába kerülhetnek, a követelmények nőnek, a szakmai ellenőrzés szigorúbb lesz, és a legtöbbször a bérszint is csökken.

Kelet-Európában emellett a vezetők a hálapénzrendszer felszámolásától is tartanak: sokaknak nem érdeke, hogy a bérek a valódi teljesítményviszonyokat tükrözzék. Ráadásul ezzel megszűnne az a lehetőség is, hogy az állami rendszer tehetősebb betegeit a magánpraxisokba irányítsák át. Így lehetséges, hogy a magánosítás ellen kampányolók vezetői közt olyanokat is találni, akik másodállásban már ma is az egészségügy profitorientált alvállalkozói.