Holnap kezdi meg háromnapos látogatását Kínában Medgyessy Péter kormányfő és az általa vezetett - a többi közt három miniszterből, nyolc szaktárca képviselőjéből, továbbá közel harminc, az üzleti életet reprezentáló vezetőből álló - delegáció. A küldöttség összetétele is mutatja, hogy az elsődleges cél a két ország kapcsolatának olyatén alakítása, amely kedvezően befolyásolja a gazdasági-kereskedelmi-üzleti kontaktusok, az együttműködés elmélyítését.
A vizit legfőbb célja, hogy elkészüljön az az újabb közös nyilatkozat, amely rögzíti a kapcsolatok elveit, az együttműködés kereteit, közölte tegnap újságírók előtt Szent-Iványi Gábor, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. A miniszterelnököt erős politikai és erős gazdasági csapat kíséri el pekingi útjára, idézte Akóts Klárának, a kormányfő kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójának szavait az MTI. Hozzáfűzte: a nyitásra való törekvés, ezen belül a keleti nyitás, a gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozásának szándéka jellemzi a magyar gazdaság- és külpolitikát. A látogatás konkrét céljai között szerepel a kétoldalú kereskedelem kiegyensúlyozása a Kínába irányuló magyar export növelésével, továbbá a 120 millió dollárnyi kínai befektetések további ösztönzése Magyarországon, továbbá előrelépés a kétoldalú turizmusban, elsősorban a kínai turisták magyarországi beutazásában.
Kína a hetedik legjelentősebb külkereskedelmi partnerünk, ám ez az onnan származó behozatalnak köszönhető. Kivitelünk ugyanis még a tizedét sem éri el onnan származó importunknak. Habár igaz, hogy a Távol-Keletről részegységek, alkatrészek érkeznek, amelyek beépülnek a multinacionális cégek világpiacon terített termékeibe, vagyis reexportra kerülnek, mégis cél a kereskedelmi forgalom kiegyensúlyozottabbá tétele. Mint a tegnapi tájékoztatón kiderült: erre Magyarország néhány konkrét lépést is tervez. Gazdasági téren a mostani látogatás célja "helyzetbe hozni" a magyar üzleti élet szereplőit. A kíséret tagjai Kínával már üzleti kapcsolatban álló nagyvállalatok vezetői, továbbá különféle gazdasági kamarák elnökei, akik igyekeznek üzleti lehetőségeket feltárni Kínában tagvállalataik számára. Vannak olyanok, akik még csak a kapcsolatfelvételt ejtik most meg, s vannak olyanok, akik már konkrét tárgyalásra készülnek Pekingben.
Az ÁPV Rt. az év elején megalakult kínai privatizációs szervezettel, a SASAC-kal veszi fel a kapcsolatot. Mészáros Tamás elnök lapunknak elmondta: Kína erőteljesen érdeklődik a magyar magánosítási gyakorlat iránt. Miután a kínai privatizációs szervezet az ottani pénzügyminisztérium felügyelete alatt működik, a tárgyalópartnerek külön is fel kívánják venni a kapcsolatot a magyar pénzügyi tárcával. A látogatás során vélhetően terítékre kerül a Malév és az Airport privatizációja - egy korábban Budapesten járt kínai delegáció tagjai ugyanis egyértelművé tették, hogy érdeklődnek e két cég iránt. Mészáros Tamás azt is elmondta: a többi közt a magyar privatizációs tapasztalatokról éppen úgy visz magával anyagokat, mint a privatizációs kínálatról és tervekről.
A Mehib Rt. olyan közösen működtetett biztosítási konstrukció kialakításáról tárgyal Pekingben ottani szakmai partnerszervezetének (Sinosure) vezető képviselőivel, amely lefedné mind a magyar, mind a kínai exportot. Szakács Tibor, a Mehib vezérigazgatója azt is elmondta: partneri kapcsolatok kialakítása is a cél, amelynek keretében kölcsönös információcserét valósíthatnának meg, például az ottani vevők gazdálkodásáról, fizetőképességéről lehetne konkrétumokat megtudni. Általában véve pedig természetesen a magyar export- és befektetési lehetőségek felkutatása is a cél, s Szakács szerint most lehetőség nyílik arra is, hogy már az első üzleti kontaktusok fázisában mind a Mehib, mind pedig az Eximbank bekapcsolódjon a vállalatközi üzleti előkészítő tárgyalásokba, miután mind a két intézmény vezérigazgatója részt vesz a mostani kormányfői látogatáson, miként számos hazai üzletember is.
Az Eximbank Rt. az első kapcsolatfelvételre talált most lehetőséget a kínai export-import bankkal - tudtuk meg Bánki Frigyestől, az Eximbank Rt. vezérigazgatójától. Az ottani szakmai partnerszervezet vezetőivel a jövőbeni együttműködésről folytat megbeszélést. Emellett találkozik a Bank of China vezetőivel is, mondta el a vezérigazgató.
Az MFB vezérigazgatója, Erős János elsősorban kis- és középvállalkozói termékek, s e kör finanszírozásának kérdéseiről tárgyal Pekingben. Mint László Boglár, a Magyar Fejlesztési Bank szóvivője emlékeztetett, Erős a Bank of China meghívására vesz részt a delegáció munkájában.
A Rehab Rt. elnöke már előre megszervezett tárgyalásokat folytat Pekingben, elsősorban az orvostechnikai berendezések kereskedelméről. Soproni Tamás elnök, aki egyben a Herbária Rt. elnöke, s az MGYOSZ elnökségi tagja, illetve a (nemrég alakult) Magyar-Kínai Gazdasági, Agrár és Kereskedelmi Kamara alelnöke, szintén kifejtette: az előzetes felmérés alapján egy import-reexport együttműködés kialakítására törekszik, amelynek keretében Magyarországon fejeznék be a gyártást, s innen uniós piacra szállítanák azt. A kínai árak és minőség megfelelőnek tűnik, s az üzlet létrejöttét nagyban segítheti, hogy 2000 óta az EU-val kölcsönös a minőségi tanúsítványok elfogadása, s ezt a piacra jutásban ki lehet használni. Öt-hat céggel folytat konkrét tárgyalásokat előzetesen már leegyeztetett témákról és napirendről, mondta Soproni, aki a kormányfői küldöttség hazautazása után még pár napot Kínában tárgyal majd.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a magyar szellemi termékek exportjáról és a Magyarországon élő jelentős létszámú kínai kolónia speciális informatikai igényeinek kielégítéséről kíván sok egyéb mellett tárgyalni. Kóka János elnök elmondta: a tervek szerint találkozik majd a szaktárca ottani megfelelőjének vezető képviselőivel, illetve a kínai informatikai ágazat szakmai szervezetével. Úgy látja, a magyar szoftveripar bekapcsolódhat a távol-keleti ország elektronikus közigazgatá-
si rendszereinek kialakításába. Utazása előtt néhány magyar informatikai cég meg is kereste azzal, hogy vannak a kínai piacra szánt ilyen jellegű termékeik.
Az MGYOSZ - a konfekcióipartól a gyógynövénytermesztésen át a gépiparig - számos területen tervez tárgyalásokat, ám az együttműködési lehetőségek felmérésének idején korai konkrét projekttervekről beszámolni - fejtette ki lapunknak Székely Péter, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének társelnöke. A szervezet erőteljesen keresi a magyar export bővítésének módjait, de tagvállalatai nevében nyitott a közös kínai, magyarországi, vagy környező országokban indítandó gyártásra is. Székely Péter emlékeztetett, hogy már volt a magyar-kínai együttműködésnek egy szorosabb korszaka is, akkor, 25 éve az általa vezetett Transelektro Rt. például kínaiaknak adta el a Heller-forgó licencét.
A Magyar Agrárkamara elnöke szerint mezőgazdasági szempontból a korábban kötött kormányközi megállapodások üzleti továbbfejlesztése és a konkrétabb agrárkapcsolatok kiépítése a fő célja a kínai kormányfői látogatásnak. Csikai Miklós tájékoztatása szerint a kínai szakemberek elsősorban a növénytermesztési technológiák és az élelmiszer-feldolgozás iránt érdeklődnek. Az üzletkötésekhez az a növény- és állat-egészségügyi egyezmény adhatja meg a keretet, amelyet Németh Imre agrárminiszter az év elején kötött az ázsiai országban. A megállapodás ratifikálása kínai részről már megtörtént, nálunk pedig most van folyamatban. A kormányfői látogatás után, szeptember elején harminc kamarai szakember érkezik Kínából, akik többek között Székesfehérváron tanulmányozzák majd a magyar mezőgazdasági technológiákat.
A VOSZ a kínai partnerszervezettel már eddig is jó kapcsolatot alakított ki, tudtuk meg Bartha Ferenctől, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ellenőrzési bizottságának elnökétől. Delegációjuk kétszer járt Magyarországon, egyszer pedig a VOSZ képviselői Kínában. A mostani látogatás alkalmából a kialakult együttműködést kívánják fejleszteni, tagjaiknak olyan kínai üzleti lehetőségeket feltárni, amelyekből később üzlet lehet. A két szervezet jellemzően a középvállalkozások számára keresi a lehetőségeket.
Az MKIK és a kínai kamara igyekszik előmozdítani az üzleti szféra együttműködését, szögezte le Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Külön találkozókra is sor kerül a két szervezet között. Az üzleti együttműködés előmozdításában segíthet az is, hogy a kínai kamarának jók a hazai kapcsolatai, s igen szervezett. Parragh leszögezte: a mostani látogatást az első lépésnek tekinti, amely személyes rálátásra ad lehetőséget és ráirányítja a figyelmet a relációra. Ezt azonban továbbiaknak kell követniük.
A Magyar Posta és a kínai posta kapcsolatának bővítéséről tárgyal a látogatás alatt Csáki György. A Magyar Posta elnökétől a Világgazdaság azt is megtudta, hogy a többi között a bélyegkereskedelem bővítését szeretnék elérni. Ennek oka egyebek között, hogy a kínai piac ilyen szempontból is nagy és ígéretes. Szeptember 30-án - kapcsolódva egy kínai könyvkiállítás budapesti megnyitójához - közös bélyegkiadás lesz. Ebből az alkalomból a tervek szerint Budapestre látogat a kínai posta elnöke, mondta Csáki, hozzátéve: ez újabb tárgyalásra kínál majd alkalmat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.