Nyilatkozatok az adócsökkentésről
A kormány elkötelezte magát a személyi jövedelemadó csökkentése mellett, bár nem mondta meg, hogy melyik évben teszi meg ennek legnagyobb részét - fogalmazott Medgyessy Péter a Magyar Rádió tegnap reggeli Krónika című műsorában. Hozzátette: egyetért azzal, hogy ha van parlamenti döntés, ahhoz most már ne kelljen hozzányúlni. "Ebben az esetben pedig lehetnek kombinált megoldások, lehet például, hogy lesz olyan adó, amit szándékaink ellenére nem tudunk csökkenteni" - mondta a kormányfő. Kuncze Gábor elnök az SZDSZ ügyvivői testületi ülésének szünetében úgy nyilatkozott: üdvözlik, hogy "a szocialisták és a kormány is az adócsökkentés mellé állt". (VG)
Szeptembertől módosul a mikrohitel
Szeptember 1-jétől változik a mikrohitel feltételrendszere - tájékoztatta lapunkat a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. Eszerint a maximális hitelösszeg hárommillió forint (hatmillió forint helyett). A beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-finanszírozásra fordítható összeg a folyósított hitel 20 százaléka (100 százalék helyett). A mikrohitel maximális futamideje három év (öt év helyett), kamata pedig változó, a futamidő alatt a mindenkori jegybanki alapkamattal egyezik meg (a fix, szerződéskötéskor érvényes, jegybanki kamat helyett). (VG)
Magyarok az ICSID-ben
Újrajelölt és új magyar szakemberek vesznek részt a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) békéltetői és választottbírói munkájában. László Csaba pénzügyminiszter az Igazságügyi Minisztériummal egyeztetve javasolta a békéltetők névjegyzékében dr. Bán Tamás és dr. Borbély László, míg a választott bírók névjegyzékében dr. Kiss István és dr. Martonyi János eddigi megbízatásának meghosszabbítását további hatéves időszakra. Új tagként ajánlja békéltetőnek dr. Burián Lászlót és dr. Dienes Oehm Egont, választott bírónak pedig dr. Török Gábort és dr. Vékás Lajost. A jelölés attól a naptól kezdve hatályos, amikor az értesítés az ICSID-hez beérkezik. A megbízatás hatéves, megújítható időtartamra szól. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.