Tovább romlott a külső egyensúly
A kivitel volumene 2, a behozatalé 7 százalékkal nőtt az első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az árindexek a forgalom mindkét irányában egyaránt 3 százalékos forintárszint-csökkenést jeleznek, a devizaárszint a forint felértékelődése nyomán változatlan maradt - adta közre KSH. A behozatal töretlen bővülése mellett az első fél év adatai már a kivitelben is - egyéves stagnálást követően - növekedést jeleznek 2003 márciusától.
A gépexporton belül a híradás-technikai termékek mellett a villamos gépek, valamint a belső égésű motorokat is tartalmazó energiafejlesztő gépek aránya bővült jelentősebben. A feldolgozott termékek kiviteli volumenének csökkenésében továbbra is érezteti hatását a bázisév első felében jelentős értéket képviselő videojáték-export kiesése; visszaesés tapasztalható a ruházati cikkek exportjában is.
A behozatal volumene minden árufőcsoportban nőtt. Mértéke 6 és 9 százalék között mozgott. A forgalom több mint felét jelentő gépek és szállítóeszközök körében a közel 8 százalékos emelkedés az exportban is hasonló volumennövekedést mutató híradás-technikai készülékek, valamint a közúti járművek forgalomélénkülésének következménye. A legnagyobb forgalmú termékcsoportok közül a gyógyszerek, a műanyag termékek és alapanyagok, valamint a fémtermékek körében regisztrálták az arány jelentősebb növekedését.
Az Európai Unióval szemben számított egyenleg romlott: a kivitel változatlan volumene mellett a behozatal 5 százalékkal nőtt. A gépimport többek között a személygépkocsi-behozatal növekedésének következtében 6 százalékkal, a feldolgozott termékeké mérsékeltebben, közel 5 százalékkal haladta meg a 2002. első félévi szintet.
A fejlődő országokkal lebonyolított forgalom exportban 14, importban 7 százalék növekedést mutat. A forgalom bővülése tovább folytatódik, különösen a híradás-technikai termékek területén.
A külkereskedelmi forgalom forintban mért árszintváltozását júniusban a hazai fizetőeszköz utolsó havi gyengülése befolyásolta. Nemzeti valutánk a főbb devizákhoz képest egy hónap alatt 3 százalékkal - ezen belül az euróhoz viszonyítva 4 százalékkal - gyengült. Júniusban behozatalunk 3, kivitelünk 4 százalékkal magasabb forintárszinten bonyolódott le, mint májusban.


