BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább romlott a külső egyensúly

Miközben a megelőző évek első felében soha nem haladta meg a 2 milliárd eurót a külkereskedelmi passzívum, az idén már 2,40 milliárdon állt június végén a hiány. A kivitel 3,5 százalékkal mérséklődött, a behozatal ugyanakkor 2,4 százalékkal bővült. Az egyensúly komolyabb javulásához alapvetően a túlfűtött gazdaság hűlésére, illetve az export magára találására lenne szükség. Az import szerkezetét vizsgálva ez utóbbinak még nem lehet látni az előjeleit.

Júniusban az előző két havinál kisebb, az egy évvel korábbi szinthez képest azonban még mindig jóval nagyobb, 416 millió eurós deficit keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. Ezzel az első fél évben a hiány 2,41 milliárd euróra rúg. Ennek az adatnak a relatív nagyságát jól mutatja, hogy az előző években sosem volt 2 milliárd euró felett az első hat hónap passzívuma. (A Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint ez módszertani okokból bekövetkező későbbi módosítások során mintegy 60 millió euróval csökkenhet.) A hiány dinamikus növekedését mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a 12 havi halmozott hiány a tavalyi év közepe óta folyamatosan emelkedik.

A jelentős méretű negatív szaldó az első fél évben az export (euróban számolva) 3,5 százalékos visszaesése, illetve az import 2,4 százalékos növekedése mellett alakult ki. Az alacsony külkereskedelmi dinamikák egyébként jól jelzik a világgazdasági pangást. A kivitel és a behozatal növekedési üteme (az export magas importigénye miatt) szorosan együtt mozog. Az olló csaknem 6 százalékpontos kinyílása importoldalról a belső kereslet indukálta importnövekedésnek, illetve az energiabehozatal mennyiségének és értékének átlagosnál nagyobb emelkedésének a következménye. Az export visszaesését az általános nemzetközi dekonjunktúrán kívül egyszeri hatás is befolyásolja: tavaly az első fél évben még folyt az Xbox-gyártás. Mivel a viszonyítási alapul szolgáló 2002-es esztendő második felében a játékkonzol-kivitel már nem szerepel a statisztikában, feltehető, hogy az exportdinamika a következő hónapokban valamelyest emelkedni fog.

Ez azonban nem lesz olyan jelentős mértékű, hogy komolyan javítsa az egyensúlyt. Ehhez ennél több kell. Alapvetően ugyanis a túlfűtött gazdaság hűlésére, illetve a másik oldalon az export magára találására lenne szükség. Utóbbi ráadásul nem képzelhető el másképp, csak ha előbb a készletezési és beruházási tevékenység élénkülése tovább emeli a hiányt.

Éppen ezért a szakértők kiemelt figyelmet fordítanak az import szerkezetére, hiszen a termelési, felhalmozási célú behozatal megugrása esetleg már az élénkülés előjele lehetne. A legnagyobb súlyt kitevő villamos gép és műszer árucsoportban azonban 12 százalékos visszaesést mért az első hat hónapban a KSH, csupán kisebb jelentőségű árucsoportokban volt megfigyelhető emelkedés. (MI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.