A főváros egyik legdinamikusabban fejlődő kerülete Ferencváros. A rendszerváltás idején az önkormányzat felismerte, hogy a lepusztult belső városrészek rehabilitációját a piac önállóan nem oldja majd meg, ezért belevágtak egy húszéves programba. A rehabilitáció számos díj mellett megkapta a FIABCI nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázatán a közcélú beruházások kategóriájának első díját, az ingatlanfejlesztési szakma "Oscar-díját".

A ferencvárosi sikerrecept egyik fontos "hozzávalója" a 11 éves SEM IX. Rt., amelynek fő részvényese az önkormányzat. A társaság elsősorban az önkormányzat építésre alkalmas telkeit értékesíti azzal a lendülettel és piaci szemlélettel, amely sokkal inkább jellemezhet egy gazdasági társaságot, mint egy helyhatóságot. A telkek értékesítéséből származó bevételt az infrastruktúra fejlesztésére, a zöldterületek megújítására, parkok, közterek építésére költik.

Kiemelkedően jó híre van a ferencvárosi nyári játékoknak, búcsúknak, illetve a Ráday utcai rendezvényeknek. Sok olyan intézmény telepedett a kerületbe, amely nem önkormányzati: például a Stúdió K Színház, a Trafó és a Nemzeti Színház.

A kerület büszke az átlagosnál színvonalasabb parkjaira, illetve a köztisztaságra és a közbiztonságra. Az önkormányzat közbiztonsági koncepciójának köszönhetően tavaly kezdte meg működését a kerületőrség és térfigyelő rendszer, valamint az a diszpécserközpont, mely folyamatos rádiókapcsolatban áll a közterület-felügyelőkkel és kerületőrökkel. Az előző évben több mint 150 millió forintot fordított az önkormányzat a közbiztonság javítására.

Nagy hangsúlyt helyez a kerület az oktatási színvonal fenntartására, iskolák, óvodák felújítására. Testvérvárosi kapcsolatokat tart fönn, melyek keretében évente 300 gyermek vesz részt a kerület különböző tanulmányi versenyein. Országos szinten a legjobbak között tartják számon a József Attila-lakótelepen működő egészségügyi alap- és szakellátást. Az idén 12 milliárd forintból gazdálkodó Ferencváros költségvetésének mintegy egyharmadát fordítja különböző fejlesztésekre, ami a főváros többi kerületéhez képest egyedülálló aránynak számít.