Egészségünkre!
Az egészségügy is egy olyan terület, ahol több mint elképzelhető a PPP alkalmazása - Magyarországon is. Ennek alapjait a nyáron elfogadott, "kórháztörvény" néven ismert jogszabály hivatott megteremteni. A világ számos országában már bebizonyosodott, Nagy-Britanniában például az elmúlt bő tíz évben mintegy negyven kórházat létesítettek ebben a konstrukcióban, s további száz van készülőben.
A magántőke ma is szerepet játszik a magyar egészségügyben: több mint tízezer vállalkozás kínálja szolgáltatásait; e cégek jegyzett tőkéje meghaladja a 12 milliárd forintot, saját tőkéje pedig mintegy 40 milliárdra tehető. Mielőtt bárki megrémülne, hogy egy ilyen "kényes" területet "gebinben" kiad az állam, s tartani kezdene attól, hogy elviselhetetlen lesz a szolgáltatási díj, emlékeztetünk: a művesekezelések és számos képalkotó diagnosztikai szolgáltatás is évek óta magánkézben van.
A magántőke bevonása - PPP formában is - azért is elkerülhetetlen, mivel becslések szerint az ágazat felzárkóztatására kidolgozott program 10 éves forrásigénye 1500 milliárd forint. Ezt pedig adó- és járulékbevételekből nem lehet finanszírozni.
Az egészségügyi rendszer korszerűsítési programjának egyik lényeges eleme lehet a magántőke PPP-n keresztül történő kontrollált bevonása a fejlesztésbe. Eredményességének feltételei: a finanszírozási rendszer kiszámíthatósága, az állami garancia vállalása, a tőkejövedelem átlátható, szabályozott, reális megtérülésének biztosítása. (VG)


