BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól rajtolt az ötmilliós kártya

A július 1-jén startolt, ötmillió forint plafonú Széchenyi-kártya-konstrukcióra az első két hónapban közel 2200 igény érkezett - tudtuk meg Krisán Lászlótól, a Ka-Vosz Rt. vezérigazgatójától. Az eddigi egy kártyára jutó átlagos hitelnagyság közel négymillió forint, s jelentősen nőtt a vállalkozók befogadási aránya is. Ez a nagyobb vállalkozások élénk érdeklődését jelzi, s mutatja: nagymértékben javult a VOSZ és a kamarai irodák előszűrési hatékonysága, a bankok befogadási hajlandósága. Júliusban mintegy ezer kártyaigénylést nyújtottak be, s 700-at fogadtak be a bankok. A kihelyezett hitel 2,7 milliárd forintnyira gyarapodott. Az elutasítás csak 25 százalék körüli volt, szemben az egymilliós Széchenyi-kártya-konstrukció tavalyi indulását követő időszak közel 40 százalékos arányával.

Augusztusban az előző hónapinál is több, közel 1200 igény érkezett be. Bár ezekről még nincs végleges adat, de ha folytatódik a júliusi trend, akkor 900-1000 újabb Széchenyi-kártya-birtokossal és 3,5 milliárd körüli hitelkihelyezéssel lehet számolni. Továbbra is óriási az érdeklődés - főleg vidéken. Ez bizonyítja: az egymilliós kártyalimit alacsony, a konstrukció adminisztrációs és egyéb problémái pedig visszatartóak voltak. A tavaly augusztus végén indult egymilliós Széchenyi-kártyát tulajdonlók száma a tíz hónap alatt alig haladta meg a 3700-at, s a hitelkihelyezés hárommilliárd forint alatt maradt. (MK)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.