K&H-ügy: kihallgatások, biztosítási intézkedések
A nyomozás eddigi adatai alapján a K&H Equities ügyében valószínűsíthetően keletkező mintegy 10 milliárd forint vagyoni kár nagyjából tíz százalékát sikerült eddig biztosítani a rendőrségnek. Molnár Csaba, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) osztályvezetője a rendőrség tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a nyomozó hatóság az eljárás során eddig hivatalosan is meggyanúsított mind a kilenc személy esetén kezdeményezte az érintettek fellelhető vagyontárgyainak zár alá helyezését.
Erről csak a bíróság hozhat határozatot, de addig is a rendőrség elrendelhet ideiglenes biztosítási intézkedéseket, nehogy az érintettek eltüntethessék vagyontárgyaikat a bírói döntést megelőzően. A Magyarországon elrendelt intézkedésekkel egy időben a rendőrség annak felderítését is megkezdte, hogy a brókerügy gyanúsítottjai külföldön rendelkeznek-e vagyonnal.
Az ORFK-n tovább folyik a Bécsben kiadatási őrizetben lévő Kulcsár Attila volt ügyfeleinek tanúkénti kihallgatása. A K&H Equities üzletfelei közül 200 személy tartozott Kulcsár Attila ügyfélköréhez, közülük 141 fő minősült úgynevezett VIP-ügyfélnek. Mint Liszka Károly, az ORFK SZBEI igazgatóhelyettese kifejtette: az utóbbi körből a rendőrség tegnap délutánig 82 személyt hallgatott ki tanúként, s az idézések várhatóan az elkövetkező hetekben is folytatódnak.
Az ORFK továbbra is vizsgálja, hogy az ügyben érintett pénzintézetek mindenben eleget tettek-e a kétes tranzakciókkal kapcsolatos bejelentési kötelezettségüknek. A rendőrség, az iratlefoglalások mellett, mind ez idáig három személyt hallgatott meg tanúként, de a vizsgálat ezzel összefügő része még szintén nem zárult le. (NIG)


