BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Marad az alacsonyabb kulcs?

A villamos energia és az ásványi tüzelőanyagok mégsem tartoznak majd a 25 százalékos áfakulcs alá - elképzelhető, hogy ezt a szerdán hozott s a pénzügyminiszter által bejelentett döntést napokon belül korrigálja a kormányzat.

Nem kizárt, hogy a kormány visszalép a szerdán elfogadott jövő évi adókoncepció egy elemében: elképzelhető ugyanis, hogy a villamos energia és az ásványi tüzelőanyagok mégsem kerülnek a 25 százalékos áfakulcsba, hanem megmaradnak a jelenlegi 15 százalékosban - tudta meg a Világgazdaság. Lapunk úgy értesült, hogy ez szóba került a kormányülés utáni megbeszélésen, amelyen a miniszterelnök, a koalíciós frakcióvezetők, a munkacsoportok vezetői és egyes kormánytagok is részt vettek.

Ezen a fórumon az MSZP frakciója által javasoltak között szerepelt az energiahordozók jelenlegi áfatartalmának megőrzése - erősítette meg Szekeres Imre.

A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára lapunknak elmondta: felvetette, ha ez túl nagy terhet jelent a költségvetésnek, akkor csak a lakossági fogyasztóknál maradjon meg a 15 százalékos áfakulcs. A miniszterelnök nem zárkózott el ettől - tette hozzá.

Szekerestől azt is megtudtuk, a szocialisták javaslatára több elem került az adótörvény-tervezetek közé. Így az, hogy emelkedjen a minimálbér összege, illetve, hogy a helyi és helyközi közlekedés áfája maradjon 15 százalék, s ne emelkedjen a tanulóbérlet ára.

Ha a kormány már a benyújtás után korrigálja a tervezetet, akkor képviselői módosító indítványként kerülhet az energia áfatartalmának kérdése a parlament elé. Ebben az esetben ez a lépés akár "a frakció sikertörténeteként" is kommunikálható lenne majd.

Tény, a szocialisták már a szerdai kormányülés előtt jelezték: nem értenek egyet a lakosságot sújtó megszorításokkal, köztük az energia áfájának emelésével sem. Az sem kizárt egyébként, hogy a kormány adótervei más pontokon is módosulnak a parlamenti vita alatt, hiszen erre minden évben volt már példa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.