BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Menetrend a reformkonferenciára

Riva del Garda



A palesztin kormányfő lemondása a vártnál jobban az előtérbe hozta a közel-keleti helyzet kérdését az EU-külügyminiszterek hét végi olaszországi ülésén, amelyen hazánkat Bársony András külügyi államtitkár képviselte, egyetértés alakult ki a Hamász politikai szervezetének "feketelistára" helyezéséről. A fő téma ettől függetlenül az őszi reformkonferencia leendő forgatókönyve volt.

Alapvetően három csoportra osztotta Franco Frattini olasz külügyminiszter - az EU-tanács soros elnöke - az őszi reformkonferencia kérdésköreit, külön-külön témacsokrot állítva a szakértői, a külügyminiszteri és a csúcsszintű fordulók számára. Az elsőbe főként szövegszerkesztési teendők tartoznak majd, alapvetően a konvent tervezetéből kiindulva, elvégezve rajta a nyelvi és jogi szempontból szükséges átfésülést, egységesítést. Mindezt amúgy az Európai Bizottságtól várnák, voltaképpen néhány héten belül.

A miniszterek asztalára kerülnének azok a témák, amelyeknél a konvent ajánlásait alapvetően senki nem kérdőjelezi meg, de a végrehajtás és megvalósítás értelmezése még további tisztázást, pontosítást igényel. Frattini főként az EU-tanácsi formációk egymást váltó elnökségeinek rotációja kapcsán, valamint a majdani EU-külügyminiszteri teendők és hatáskörök, illetve a védelmi politikai együttműködés esetében lát ilyen megvitatnivalót. A soros olasz elnökség összesen hat miniszteri szintű "kormányközi" fordulót tervez.

Eleve az állam- és kormányfők asztalára kerülne minden olyan kérdés, amelyben egyelőre - úgymond - igen távoliak az álláspon-tok, vagy ahol egy vagy több ország számára meghatározó jelentőségű problémáról van szó. Frattini ide utalta a döntéshozással kapcsolatos témákat (a minősített többség küszöbszintjének, a "kettős többség" számításának ügyét), a vétójog korlátozását, vagy például a preambulum esetleges kiegészítését a keresztény hagyományok megemlítésével.

Utóbb több delegáció - csakúgy, mint Romano Prodi bizottsági elnök is - nehezményezte, hogy az olasz diplomácia láthatóan kihagyta a megvitatásra váró témák közül az Európai Bizottság jövőbeni összetételének kérdését. Prodi ismét határozottan elvetette a konvent alkotmánytervezetének azon kitételét, amely szerinte diszkriminatív módon másodosztályú tagságot vetít előre a testületben a kilátásba helyezett "nem szavazó biztosok" esetében, és követelte a szöveg megvitatását. A brüsszeli testület elnöke egyúttal szorgalmazta, hogy tűzzék napirendre már a miniszterek ülésein a még mindig aggasztóan nagy arányú vétóhasználat csökkentését, és alakítsanak ki működőképes eljárást további "másodrendű" felvetések becsatornázására.

A vitában számos ország delegációja egyetértett a majdani bizottsági összetételre vonatkozó rész módosításában - erősítette meg sajtóértekezletén maga a levezető elnök, Frattini is. Az olasz miniszter ekkor már úgy fogalmazott, hogy Róma nem fog elzárkózni további témák napirendre tűzésétől, amennyiben esély látszik "új konszenzus" elérésére. Frattini azonban továbbra is óvott a konventcsomag megbontásától, amiben értesülések szerint maga mögött tudhatta a hajdani Közös Piac hat alapító tagját.

Jegyzet a 16. oldalon

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.