BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még meg sem száradt a tinta, máris bírálják az amerikai-európai vámmegállapodást

Éles nemzetközi bírálatokat váltott ki az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött kereskedelmi és vámmegállapodás. Elemzők szerint az egyezmény egyoldalúan kedvez Amerikának, miközben komoly versenyhátrányt okoz az európai gazdaságnak.

Az EU és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi és vámmegállapodás komoly nemzetközi kritikát váltott ki. Több elemző szerint a megállapodás jelentős előnyöket biztosít Amerika számára, miközben súlyos versenyhátrányt ró az Európai Unió gazdaságára – mutatott rá hétfői cikkében a Magyar Nemzet.

amerika
Éles nemzetközi bírálatokat váltott ki az amerikai–európai vámmegállapodás / Fotó: AFP

A német külpolitikai szakértő, Johannes Varwick, valamint a geopolitikai elemzőként ismert Velina Tchakarova szerint a megállapodás hátrányos Európa számára.

Varwick szerint

a megállapodás egyik legnagyobb problémája, hogy az amerikai termékek vámmentesen érkezhetnek az EU piacaira, míg az európai vállalatok 15 százalékos vámteherrel kell számoljanak az Egyesült Államokban. 

A szakértő úgy véli, ez már önmagában is komoly egyensúlytalanságot teremt, és súlyos versenyhátrányt jelent az európai iparnak. Rámutatott arra is, hogy az EU már most is százmilliárd eurós nagyságrendben vásárol amerikai fegyvereket és energiát, és a megállapodás értelmében további 600 milliárd dollárnyi beruházást kellene végrehajtania az Egyesült Államokban. Varwick szerint: „ez már nem partnerség, hanem alárendeltség”.

Tchakarova szintén kritikusan értékelte az egyezséget. Szerinte Trump nyíltan vállalja: nem célja engedményeket tenni az EU-nak, és a mostani megállapodás pontosan ezt tükrözi.

Eközben Csehország illetékes minisztere szerint ez a megállapodás a legjobb, amit Európa elérhetett az Egyesült Államokkal . Kormányközeli forrás szerint azonban az előzetes elemzések azt jelzik, hogy a megállapodás negatív hatással lehet a cseh gazdaságra, az visszavetheti a GDP növekedését. Az amerikai vám átlaga lényegesen magasabb, mint amilyen Donald Trump hivatalba lépése előtt volt.

Európai-amerikai tárgyalások: megvan a kereskedelmi megállapodás, de máris vitatkoznak róla

Még meg sem száradt a tinta az európai–amerikai vámegyezményen, máris folyik róla a vita. A kereskedelmi megállapodás részleteinek tisztázása még sok időt vesz igénybe; a legfontosabb kérdés a gyógyszerek és az acél- és alumíniumvámok sorsa.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.