BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cseh miniszter a vámalkuról: ezt lehetett elérni

Az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött kereskedelmi megállapodás a legjobb, amit jelenleg Európa elérhetett a cseh ipari miniszter szerint. Kormányközeli forrás szerint azonban az előzetes elemzések azt jelzik, hogy a megállapodás negatív hatással lehet a cseh gazdaságra, az visszavetheti a GDP növekedését. Az amerikai vám átlaga lényegesen magasabb, mint amilyen Donald Trump hivatalba lépése előtt volt.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok kereskedelmi megállapodása, amelynek része a 15 százalékos általános amerikai vám, alapvető biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a kereskedelem számára – értékelt Lukás Vlcek cseh ipari és kereskedelmi miniszter az X közösségi médiumban vasárnapról hétfőre éjjel megjelent bejegyzésében.

cseh Sunrise,View,With,Container,Crane's,Silhouette,Background,,In,The,Port
Csehország még úgy is üdvözölte a kereskedelmi megállapodást az EU és az USA között, hogy az a cseh gazdaságra negatív hatással lesz / Fotó: Jack Hong / shutterstock

A miniszter szerint a közös megegyezéssel elfogadott 15 százalékos általános vám a legjobb, amit jelenleg Európa elérhetett.

Lukás Kovanda, a Trinity Bank fő gazdasági szakértője úgy véli, hogy a megállapodás jó hír Csehország számára, amelynek autóipara nagymértékben függ az Egyesült Államokba irányuló kiviteltől.

A cseh elemzők másfelől rámutatnak arra, hogy az amerikai vám átlaga lényegesen magasabb, mint amilyen Donald Trump hivatalba lépése előtt volt.

„Bár továbbra is az a meggyőződésem, hogy a vámok nem jelentenek megoldást, és személyesen inkább üdvözölném a vámmentes övezet létrehozását. A megállapodás alapvető biztonságot és kiszámíthatóságot hoz a kereskedelembe. A minisztériumunk továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa a cseh exportőröket” – olvasható a miniszter bejegyzésében.

„A tárgyalások eredménye megfelel az általános várakozásoknak. A fegyver- és energiavásárlás konkrét értékéről szóló megállapodás meglepetés, az kulcsfontosságú lesz, milyen mechanizmussal tudja ezt az Európai Bizottság megvalósítani” – jelentette ki Dominik Strouhal, a kormány Nemzeti Gazdasági Tanácsának tagja, aki szerint

az előzetes elemzések azt jelzik, hogy a megállapodás negatív hatással lehet a cseh gazdaságra, néhány tized százalékkal visszavetheti a GDP növekedését.

Csehország kivitele az Egyesült Államokba tavaly éves szinten 18,8 százalékkal 133,4 milliárd koronára emelkedett. A behozatal értéke 129,5 milliárd koronát tett ki 1,6 százalékos növekedéssel – idézte a Cseh Statisztikai Hivatal adatait a CTK hírügynökség. A kivitel mintegy felét gépek és közlekedési eszközök teszik ki.

Európai-amerikai tárgyalások: megvan a kereskedelmi megállapodás, de máris vitatkoznak róla

Még meg sem száradt a tinta az európai–amerikai vámegyezményen, máris folyik róla a vita. A kereskedelmi megállapodás részleteinek tisztázása még sok időt vesz igénybe; a legfontosabb kérdés a gyógyszerek és az acél- és alumíniumvámok sorsa.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.