Élénkülés Lengyelországban

Az év első három hónapjában regisztrált 2,2 után a második negyedben 3,8 százalékkal bővült a lengyel gazdaság, és az ország statisztikai hivatala hasonló ütemű növekedést jósol a július-augusztusi időszakra is. Az ipari termelés 8,3, a szolgáltatási szféra pedig öt százalékkal növekedett. Dariusz Rosati, a jegybank monetáris tanácsának tagja szerint az adatok fényében az év egészére nézve 3,5 százalékos GDP-bővülés várható a 3-3,5-es korábbi becslések helyett. (Reuters)



Befektetéseket veszthet Csehország

Csehország sokat veszíthet tőkevonzó képességéből, ha a parlament elfogadja azt az adótervezetet, amely korlátokat állít a nyereség repatriálása elé - figyelmeztetnek szakértők. A társasági adó mérsékléséről is rendelkező javaslat azt mondja, hogy az uniós székhelyű vállalatok csak akkor tarthatják meg adókedvezményeiket, ha a külföldre kifizetett osztalékok összegével megegyező nagyságú pótlólagos beruházást hajtanak végre az országban. (Reuters)



Újabb IMF-pénz Argentínának

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 12,55 milliárd dolláros hitelkeretet szavazott meg Argentína számára egy hároméves gazdasági program égisze alatt, meghosszabbítva egyúttal 2,43 milliárd dollár visszafizetésének határidejét. Az IMF igazgatótanácsának 24 tagja közül négy tartózkodással jelezte elégedetlenségét az egyezménnyel kapcsolatban, amely sok kritikus szerint túlságosan is elnézően bánik Buenos Airesszel. A megállapodás az idei évre a GDP három százalékát kitevő elsődleges költségvetési többletet céloz. (Reuters)



Gazdasági reformok Irakban

Az iraki kormány nyilvánosságra hozta gazdasági reformterveit, amelyek keretében az olajipart kivéve valamennyi ágazatban teljes piaci hozzáférést adna a külföldi befektetőknek. A külföldi bankok számára lehetővé válna helyi pénzintézetek megvásárlása, szabadon átválthatók lennének a külföldi valutában szerzett jövedelmek, a jegybank pedig teljes függetlenséget kapna. (Reuters)



Lemondott az észt pénzügyminiszter

Lemondott Tonis Palts észt pénzügyminiszter, aki szerint az ellene folyó adóügyi nyomozás árt a kormánykoalíció működésének. Palts sikeres távközlési és információs technológiai vállalkozóból lett pénzügyminiszter, és nyáron azzal a gyanúval indult ellene vizsgálat, hogy 2001-ben adóelkerülés céljával megsértette a számviteli szabályokat. Palts tagadja a vádat, és kilátásba helyezte, hogy a nyomozás lezárulta után még visszatérhet a kormányba. Juhan Parts kormányfő a 29 éves Taavi Veskimagit nevezte ki Palts utódául. (Reuters)