A külföldi tulajdonú bankok szerepe

A második szakaszt a kétszintű bankrendszer 1987. évi kialakulása, valamint a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló 1988. évi XXIV. törvény nyitotta meg. Ez a banktevékenység liberalizálásának, a külföldi tőke belépését kedvezményekkel ösztönző politikának az időszaka, ekkor lépett a magyar piacra - többnyire zöldmezős beruházással - a ma is működő külföldi bankok többsége. Ez az 1994-ig tartó időszak egyszersmind a magyar bankrendszer válságának és konszolidációjának korszaka. A konszolidáció nyomán keletkezett nagy tömegű állami részvénycsomag megteremtette a bankok privatizációjához a kínálati oldalt, a portfóliótisztítás és a feltőkésítés ugyanakkor felkeltette a stratégiai befektetők érdeklődését. A harmadik szakasz a kormányzati privatizációs program megvalósításával fémjelezhető. Ebben az 1997-ig tartó szakaszban viszonylag rövid idő alatt privatizálták a legnagyobb magyar bankokat, amelyeket - az OTP kivételével, amelyet a tőzsdén keresztül privatizáltak - stratégiai befektetők részére értékesítettek. A negyedik szakasz 1998-tól kezdődően voltaképpen ma is tart, de már nem írható le egységes folyamatként. Új külföldi bankok piacra lépése és piacelhagyások egyaránt jellemzőek.

A magyar bankrendszerben 2002 végén - a három lakás-takarékpénztárt és két speciális, állami feladatokat ellátó bankot nem számítva - 30 kereskedelmi bank és három jelzálog-hitelintézet működött. Huszonhat bank volt külföldi, hét belföldi, de utóbbiak közül három külföldi tulajdonú magyarországi bank százszázalékos leányvállalata. A külföldi befolyás ezért a közvetlen tulajdonlást tükröző számokban feltüntetettnél már 2002-ben is nagyobb volt, és a privatizációs folyamat utolsó felvonása nyomán 2003 végére a vizsgált kereskedelmi bankok csaknem mindegyikére jellemző lehet. 2002-ben - az OTP többségi külföldi tulajdonba kerülésével - a külföldi tulajdonosok együttesen a jegyzett tőkéből való 87 százalékos részesedés révén a magyar bankrendszer mérlegfőösszegének több mint 90 százalékát ellenőrizték. A stratégiai befektetők fokozatosan felvásárolják a bankok még belföldi kézben lévő részvényeit.

2002-ben a jegyzett tőke alapján a külföldi tulajdonosok 78 százaléka az EU kilenc országából, 12 százaléka az USA-ból került ki. A részvények 4 százalékának - a két tőzsdei társaság tulajdonosai egy részének - ismeretlen az ország szerinti besorolása, a maradék részvényeken 14 más ország osztozik.

Egy szinte teljes mértékben külföldi ellenőrzés alatt álló bankrendszer jelentős kockázatot hordoz, ha a tulajdonosok köre cégenként és/vagy országonként koncentrált. A magyar bankrendszer tulajdonosi háttere jelenleg kellően diverzifikált: az egy tulajdonos kezében lévő legnagyobb részesedés nem éri el az összes tőke 5 százalékát, és az egy országból származó legnagyobb részesedés nem éri el a 20 százalékot.

A külföldi bankok belépésének egyik legfontosabb eredménye a verseny kibontakozása volt, amely a kilencvenes évek végére valóságosan csökkentette a bankpiac koncentrációját. A Hirschman-Herfindahl-index értéke a nagybankok körében végbement 2001. évi fúziós hullám ellenére 1016-os értékkel 2002-ben ismét megközelítette az 1999-2000-ben már elért versenyzői szintet. A bankpiacon az öt legnagyobb bank részesedése Magyarországon 2001-ben (61,2 százalék) alacsonyabb volt, mint ugyanebben az időszakban az Európai Unió több országában, így Belgiumban, Dániában, Finnországban, Görögországban, Hollandiában és Svédországban.

A külföldi bankok a piacra lépésük első két szakaszában természetszerűleg a vállalati hitelezésben nyertek először teret, lakossági ügyfeleik köre meglehetősen szűk volt, elsősorban a külföldi vállalatok alkalmazottaiból verbuválódott. A külföldi bankok a piacra lépés harmadik szakaszától kezdve agresszív terjeszkedést valósítottak meg a lakossági piacon is. 2002-re a vállalati piac mind a hitel, mind a betéti oldalon versenyzővé vált, a korábban monopoljellegű lakossági piac pedig a hitelezési oldalon mérsékelt, a betéti oldalon erőteljes koncentrációt mutatott. A két részpiac közötti térnyerés aszimmetriájának oka, hogy a belföldi bankok között 2002 végén már csak két betétgyűjtő intézmény volt, a többi bank közül három jelzálog-hitelintézet és egy gépjárműhitelekre specializálódott bank volt, amelyik elhanyagolható mértékű lakossági betéttel rendelkezik. A választott tőzsdei privatizációs technikával összefüggésben a piac ellenőrző szerepének, a napi megméretésnek, a gyakori és szigorú nyilvánosságra hozatali követelményeknek a fegyelmező ereje mellett jelentős mértékben a külföldi bankok versenyének tudható be a legnagyobb magyar bank, az OTP utóbbi években megfigyelhető sikertörténete is.

A külföldi bankok portfóliója 1998-tól minden évben, minden minősítési kategóriában és részportfólióban jobb minőségű volt, mint a belföldi bankoké, annak ellenére, hogy a monobankrendszer összes utódbankja a vizsgált időszakban már a külföldi tulajdonú bankok között található. A teljes portfólióban a nem teljesítő (átlag alatti, kétes és rossz) állományokon belül a rossz minősítésűek átlagos aránya a két csoportban nem különbözik lényegesen, a kétes állományoknak az aránya azonban a belföldi bankoknál a teljes portfólión átlagosan csaknem kétszerese a külföldiek hasonló mutatójának. A hitelportfólió minőségében még nagyobb a különbség. A belföldi bankoknál a rossz hiteleknek a nem teljesítő hiteleken belüli átlagos aránya 1998-2002 között több mint kétszerese, a kétes állományoké pedig több mint két és félszerese volt a külföldiek azonos mutatójának.

A bankok többségének eszköz- és tőkejövedelmezősége az elmúlt években fokozatosan javult, de ez nem tükröződött mindig a csoportszintű átfogó mutatók, a ROA és a ROE alakulásában. 1998-ban a belföldi bankok, 1999-ben pedig a külföldi bankok jövedelmezősége volt egyes nagybankok egyedi okokra visszavezethető veszteségei miatt kiugróan alacsony, 2002-ben a belföldi bankok jövedelmezőségének csökkenése pedig az OTP csoportváltása miatt anélkül következett be, hogy különösebb új egyedi veszteség képződött volna a csoporttagoknál. A kamatozó eszközök és források átlagos hozamkülönbözetének (kamatspread) és a kamatjövedelem mérlegfőösszegre vetített arányának (kamatmarzs) értéke az 1998. év kivételével a belföldi bankoknál szignifikánsan magasabb volt, mint a külföldi bankoknál, noha a pénzügyi közvetítés viszonylagos fejletlenségéből fakadóan mindkét csoport előbb és nagyobb mértékben tudja érvényesíteni a kamatcsökkenést a betéti oldalon, mint a hitelek átárazása során. A pénzügyi és befektetési szolgáltatásból származó eredmény alapján számított teljes marzs esetében a különbség kisebb, mert a belföldi bankok eredményében nagyobb a kamatok és kamatjellegű jövedelmek részaránya a jutalékeredményhez képest, mint a külföldi bankoknál.

Egy - 26 bank egyedi adatainak elemzésén alapuló - empirikus vizsgálat eredményei ökonometriailag igazolták azt a statisztikai megfigyelést, hogy Magyarországon a külföldi bankok számottevően nagyobb jövedelemtermelő képességgel rendelkeznek hazai társaiknál, ami ellensúlyozza azt a tényt, hogy költségeik szintje és esetenként összetétele is hasonló a hazai bankokéhoz. A magasabb jövedelmezőség nem a magasabb marzsoknak tudható be, hanem a szolgáltatások széles választékának és a jobb minőségű hitelportfólióknak az eredménye. (Majnoni, G. R. Shankar-Várhegyi Éva (2003): The dynamics of foreign bank ownership: Evidence from Hungary -, World Bank Policy Research Working Paper, 3114, 2003. augusztus. The World Bank. A Postabank 1998-as adatait a szerzők a jövedelmezőség vizsgálatánál figyelmen kívül hagyták.)

1998-tól mindkét csoport szavatoló tőkéje folyamatosan nőtt. A tőkemegfelelési mutató értéke a kockázatvállalás ingadozásának megfelelően hullámzott, de mindkét csoportban mindvégig 12 százalék felett maradt. 2001-től az összes bank teljesítette a szabályozói minimumkövetelményt, a 8 százalékos tőkemegfelelési mutatót. 2002-ben öt kül- és két belföldi bank mutatója nem érte el a biztonságosnak tekinthető legalább 10 százalékos értéket.

A 2002. évben Magyarország elfogadható mértékben stabil és egészséges bankrendszerrel rendelkezett. Ez jelentős mértékben volt köszönhető a térségben stratégiai befektetőként megjelenő külföldi tőke szerepvállalásának és a vele érkezett szaktudásnak.