Egyelőre kevés a panelpályázat
Két hét múlva lejár a panelpályázat határideje, ám a támogatásra szánt összegnek csak a töredékére érkezett eddig igény. Az egész évre szóló keret kétmilliárd forint, s ebből csak 300 milliót pályáztak meg az önkormányzatok - tudtuk meg Telekes Györgytől, a Belügyminisztérium lakásügyi főosztályának helyettes vezetőjétől. Összesen 64 pályázat érkezett, ezek alapján több mint 2000 panellakás korszerűsítését szeretnék központi támogatással megoldani a helyhatóságok. A főosztályvezető-helyettes elmondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a végső határidő előtti két hétben megugrik a beadott igénylések száma, sok önkormányzat az utolsó pillanatra hagyja a pályázati anyag elkészítését.
A kiírás szerint azok az önkormányzatok számíthatnak vissza nem térítendő támogatásra, amelyek a szükséges felújítás, korszerűsítés összegének legalább egyharmadát vállalják. Ebben az esetben ugyanennyit kapnak a pályázati keretből, s ehhez járulnak hozzá szintén ekkora összeggel az érintett lakók. Egy-egy lakásra 400 ezer forint központi pénz juthat. Az önkormányzat, illetve az adott épületben élő többi tulajdonostárs részben vagy egészben átvállalhatja az egyes tulajdonost terhelő saját rész megfizetését. Sőt, a tulajdonostársak az önkormányzatra jutó összeget is magukra vállalhatják. Ennek főként ott van jelentősége, ahol forráshiány miatt nem lenne mód a pályázattal élni.
A pályázat kétlépcsős, az első szakaszban a panelben élő tulajdonosoknak kell az önkormányzathoz fordulniuk az igényükkel. Ezeket összegzik a helyhatóságok, majd az együttes igényre nyújtják be pályázatukat a Belügyminisztériumhoz. A tárca még az idén dönt az odaítélendő támogatásokról.
A pályázattal adható támogatás célja - a felhívás szerint - az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítése, felújítása. Ebbe a körbe tartoznak a klasszikus panel mellett például a blokk-, az alagútzsalus, a vasbeton vázas technológiával készített épületek. Ilyen megoldással csaknem 800 ezer lakás épült az országban, ezekben él az ország népességének egyötöde. Az ő problémáikon kíván segíteni a pályázati rendszer. Főként az utólagos szigetelések végezhetők el a támogatás révén. Erre azért is nagy szükség van, mert köztudottan ez az egyik leggyengébb pontja a panellakásoknak. Elsősorban az ablakok cseréjére, a tető- és a pincefödém, valamint a homlokzatok szigetelésére, az épületgépészeti rendszerek felújítására, a fűtési berendezések korszerűsítésére lehet eséllyel pályázni. (BJA)


