A tapasztalat azt mutatja, hogy rövid időn belül jelentős haladás érhető el a költségvetés konszolidálásában azután, hogy kitűzik az eurócsatlakozás konkrét dátumát - állapítja meg a vezető hat német gazdaságkutató intézet legújabb jelentése, amely egyebek között az uniós tagjelöltek euróátvételi esélyeivel is foglalkozik. Most, hogy lezajlott az EU-csatlakozási vita - nyilatkozott a jelentés nyilvánosságra hozatal alkalmából Gustav Horn, a DIW vezető közgazdásza a Reutersnak -, a következő politikailag érzékeny téma az euróövezet bővítése lesz. A jelentés szerint ennek legkorábbi dátuma 2007 lehet. Emlékezetes, hogy a közép-európai tagjelöltek ma már ennél későbbi dátumot céloznak meg - Magyarország például 2008-at.
A korai euróátvétel fő akadálya a jelöltek költségvetési fegyelmezetlenségében keresendő. A balti országok és Szlovénia kivételével egyik sem vette tavaly figyelembe a költségvetési hiánynak a hazai össztermék három százalékában maximált EU-szabályát - áll a jelentésben. Ráadásul a három legnagyobb jelentkezőnél - Cseh-, Lengyelországban és Magyarországon - a hiány az idén még növekedett is, így a konszolidációs erőfeszítések elengedhetetlenek lesznek.
Az EU-csatlakozás után, ha már végrehajtották a jelentős szerkezetátalakításokat és tartós lesz az inflációs ráták konvergenciája, megszűnhet a valutaárfolyamok erős hullámzása is. Ekkor az ERM-II. keretei között szűkíteni lehet majd az ingadozási sávot - állapítja meg a jelentés, amely az igazság kedvéért azt is megjegyzi, hogy a cseh, lengyel, magyar és szlovák költségvetési nehézségek részben a lassúbb gazdasági növekedésnek tulajdoníthatók. Felhívja ugyanakkor a figyelmet az expanzív fiskális politika visszahúzó szerepére, s "optimistának" (vagyis nehezen teljesíthetőnek) tartja a deficitcsökkentő programokban feltételezett gazdasági növekedési rátákat. A jelentés arra is figyelmeztet, hogy az ERM-II.-ben részt vevőket rendszeresen ellenőrzik, hogyan tesznek eleget az euróbevezetés maastrichti konvergenciakritériumainak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.