BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyitni akarnak az új piacok felé

Stratégiai célként fogalmazta meg - az eddigi eredmények megtartása mellett - a turisztikai tevékenységek új irányokba való, új piacok felé történő nyitását Veszprém megye közelmúltban elkészült új turisztikai koncepciója. Mindezen törekvések biztosíthatják annak lehetőségét, hogy új szereplőkkel új összefogások jelenjenek meg a megye turisztikai életében.

Veiland László, a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal vezetője elmondta: a megyének rendkívül gazdag turisztikai vonzereje van. A Balaton a főváros után az ország legfontosabb turisztikai fogadóterülete, a Balaton-felvidék szőlő- és borkultúrája kiemelkedő nemzeti örökség, de Veszprém megyében található a Bakony is.

Ennek ellenére az adottságok egyelőre rendkívül alacsony szinten hasznosulnak. Részben kevés látogatót fogadnak, valamint a térségek bemutatásának hiányosságai miatt az odaérkező látogatók rövid időt töltenek el egy adott helyen. Ezért a megyei önkormányzat jövőbeni turisztikai stratégiájának elkészítésekor behatárolták például a megye turizmusa iránt érdeklődést mutató fogyasztói csoportokat. A hivatásturizmus esetében olyan szempontok szükségességét fogalmazza meg a koncepció, mint a termék jellegének pontos meghatározása, így például üzleti találkozók vagy konferenciák, illetve az ezeknél szóba jöhető helyszínek.

A hivatalvezető a megye piaci céljai között említette, hogy a térség általános arculatának bemutatása mellett egyre több konkrét terméket kínáljanak a látogatóknak. Ennek megvalósítása érdekében pedig elengedhetetlen, hogy a helyi nonprofit szervezetekkel, valamint vállalkozásokkal közösen indítson projekteket az önkormányzat.

Ezen belül a rövid távú - a 2004. évi szezonra vonatkozó - célok között szerepel a megye turisztikai attrakcióinak és szolgáltatásainak megismertetése a Balaton-parton nyaralók körében, továbbá a látnivalók újszerű megjelenítése. A középtávú, 2004 és 2006 közötti időszakra megfogalmazott célok a belföldi látogatók konkrét ajánlatokkal való elérésével, ezenkívül a szervezett turistaforgalom bővítésével számolnak. Hosszú távon, 2010-ig a marketingtevékenységet a külföldi piacokra is kiterjeszti a tervek szerint a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal.

A fejlesztendőnek nevezett megyei turisztikai termékek között található az örökségi turizmus, amely a történelmi, kulturális és népi hagyományokra épít. A koncepció javasolja például egy "Veszprém megye öröksége" útvonal kialakítását, amelybe egyrészt Csesznek, Bakonybél, Zirc, Veszprém, Herend, Nagyvázsony és Tihany tartozhat, valamint másik ilyen útvonal lehet Pápa, Somló és Devecser, Sümeg, Tapolca, Badacsony és Szigliget.

Ugyancsak indokoltnak tartja fejleszteni a megye az úgynevezett rurális turizmust, amely többek között a vidéki területek életformáját mutatná be a látogatóknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.