SZDSZ-es adómódosítók
Az szja-tábla középső kulcsának további kétszázalékos mérséklése a 2005. évre - ez biztosan része lesz annak a módosító javaslatnak, melyet az SZDSZ korábbi bejelentésének megfelelően benyújt az adótörvényekhez. A párt szakértői vizsgálják azt is, milyen lehetőség lenne már most döntést hozni a sávok eltolásáról és a további kulcsok alakításáról - közölte lapunkkal Kuncze Gábor, pártelnök. Fontosnak tartanák, hogy a parlament már most döntsön a 2005-ös szja-tábláról, ám "előreszalad" az a kérdés, hogy ettől teszik-e függővé az adójogszabályok parlamenti támogatását. A párt több politikusa lapunknak korábban szerencsétlennek minősítette volna azt a lehetőséget is, hogy a javaslatot az ellenzék támogatásával vigyék keresztül a szocialistákon. Erre nem is igen lenne esély, Varga Mihály volt pénzügyminiszter ugyanis pr-fogásnak nevezte az SZDSZ akcióját. A Fidesz önálló módosító javaslatokkal készül.
A szocialisták korábbi elutasító nyilatkozataival összhangban áll Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának lapunknak adott nyilatkozata: a kormány "a 2004-re vonatkozó adójogszabály-javaslatokat benyújtotta, a későbbi évekkel jövőre kíván foglalkozni". Várhatóan kivételt jelenthet ez alól az a szocialisták és szabad demokraták közös, még készülőben lévő javaslata, mely a társasági adó 2006-ig történő mérséklésének ütemét rögzítené. Csillag István gazdasági miniszter korábban azt mondta: 2006-ra 12,5 százalékos kulcs kellene, illetve 13,5 százalékos, ha addigra döntés születne az iparűzési adó megszüntetéséről. A helyi adóterhet már jövőre enyhítheti, hogy a készülő koalíciós javaslat szerint annak egy részét leírhatóvá tennék a társasági adóból. A számítások még készülnek, így Kuncze Gábor nem kívánt arról nyilatkozni, hogy az iparűzési adó hány százalékát tarthatnák meg jövőre a vállakozások, de kevesebb mint 10 milliárd forint költségvetési pluszforrást keresnek. (DG)


