A Legfelsőbb Bíróság (LB) mai döntésével elrendelte, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Mol nagykereskedelmi áraira vonatkozóan végezzen részletes költségelemzést.
Ezzel az LB helybenhagyta az elsőfokú fővárosi bírósági ítéletet, ami hatályon kívül helyezte a GVH 2001. januárban hozott megszüntető határozatát a Mol Rt. üzemanyag árképzésével kapcsolatos eljárásában.
Az LB indoklása szerint a Mol a nagykereskedelem piacán mintegy 90 százalékos részesedéssel rendelkezik, emellett a nagykereskedelmi árba beleszámítja a mediterrán tengertől az ország közepéig tartó szállítás költségeit is, holott az olaj alapanyag 80 százalékát Oroszországból, 20 százalékát pedig belföldi kitermelőhelyről szerzi be.
Az LB elutasította a Mol kiskereskedelmi áraira vonatkozó elemzési kérelmet, bár elismerte, hogy az olajtársaság a magyar kiskereskedelmi piacon 37 százalékos részesedéssel rendelkezik, ami háromszorosa az őt követő versenytársénak.
Az LB indoklásából kiderül: a GVH fennállása alatt még nem volt példa arra, hogy ehhez hasonló átfogó költségelemzést végezzenek egy piac tekintetében, ám az ügy gazdasági és társadalmi súlyára való tekintettel az LB szerint a versenyhivatalnak kell a tényállást feltárnia.
A mai tárgyalás elején a felek kérésére az ügyiratismertetést zárt tárgyaláson végezték.
Az ügy előzménye, hogy a GVH 2000. szeptember elsején a Magyar Autóklub (MAK) kérelmére versenyfelügyeleti eljárást indított a Mol Rt. ellen.
A GVH 2001. január 26-i határozatában megszüntette a Mol Rt. üzemanyagárainak vizsgálatára indult eljárást, miután az eljáró versenybírók nem állapították meg, hogy a cég visszaélt volna gazdasági erőfölényével.
A határozat ellen a MAK bírósághoz fordult. Az elsőfokú igazságszolgáltatási fórum, a Fővárosi Bíróság (FB) 2001. december 12-i határozatában hatályon kívül helyezte a GVH döntését és új eljárásra kötelezte a versenytanácsot. Az FB ítéletében teljes körű költségelemzést rendelt el, mivel úgy találta, hogy a GVH csak összehasonlító árak alapján vizsgálta a Mol árképzési gyakorlatát, és nem a ténylegesen felmerült költségeket vette figyelembe.
Az FB ítélete ellen a GVH és mint alperesi beavatkozó a Mol Rt. az LB-hez fordult fellebbezéssel. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.