Demonstrációs hangulat
Ismét demonstrációs hangulat alakult ki a sertéságazatban, mivel a felvásárlási átlagárak a korábbi 250-260 forintról néhány hét alatt kilónként 210-230 forintra sülylyedtek - derült ki a legnagyobb agrár-érdekképviselet, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) tegnapi ülésén. Az árak a hazai túltermelés miatt esnek. A helyzetet rontja, hogy a takarmányárak emelkednek, miközben az FVM megszüntette a 15-20 forintos kilónkénti minőségi támogatást. Így a termelők most csak a 2-3 ezer forintos egyedenkénti "haszonállat-tartási" és a kilónként néhány
forintra rúgó állat-egészségügyi dotációt vehetik igénybe,
vagyis összes bevételük jóval alulmúlja a 285 forint körüli kilónkénti önköltséget.
Értesüléseink szerint volt kisgazda országgyűlési képviselők már a jövő hétre termelői tiltakozásokat szerveznek Békésben. Eközben több húsipari társaság vezetője is arra buzdítja a gazdákat, hogy az árzuhanás megállítása érdekében gyakoroljanak demonstrációs nyomást a kormányra. A sertésárak csökkenése ugyanis a bolti húsárakat is magával ránthatja, ami hosszabb távon a feldolgozóknak is jelentős veszteségeket okozna. Néhány nagyobb cég ugyanakkor ágazati szakértők szerint éppen a sertésárak alacsonyan tartására törekszik, hogy idei nyereségét ezáltal is növelje. Egyes társaságok pedig nagy mennyiségű, olcsón beszerezhető lengyel hús importjára készülnek, ezért sorra mondják vissza felvásárlási megrendeléseiket.
A termelők a fokozódó válság miatt azt sürgetik, hogy az FVM januártól vezessen be exportszubvenciót az élő sertésekre és a hasított félsertésekre, a dotációkat pedig már a közeljövőben hirdesse meg. Szorgalmazzák, hogy a 2-3 ezer forintos haszonállat-tartási támogatás terjedjen ki az élve exportált hízókra is, és legalább a csatlakozásig maradjon fenn. A tárca ugyanis a mai elképzelések szerint e dotációt már januártól megszüntetné (átalakítaná), holott azt korábban EU-konformnak ítélte. A gazdák emellett azonnali importellenes intézkedéseket is követelnek, és kérik, hogy a több hónapja halmozódó, 2 milliárd forintra rúgó támogatási tartozását egyenlítse ki az FVM.
Az előrejelzések szerint a termelők várhatóan így is tömeges csődök elé néznek, amelyek nyomán a mai 5 milliós sertésállomány akár 3,5 milliósra szűkülhet. A telepek bezárását ugyanakkor nehezíti, hogy a jogszabályi rendelkezések az állami támogatások és egyes kedvezményes hitelek felvételéhez állattartási kötelezettséget írnak elő. Így az egyébként is veszteséges gazdáknak a dotációkat és a kölcsönöket vissza kellene fizetniük, ha a sertéstartással felhagynak. Ezért a "méltányos visszavonulás" érdekében kérik, hogy az ágazatból kilépőket az FVM legalább részben mentesítse a pénzügyi terhek alól, a felszántott telepek rekultiválásához pedig dolgozzon ki támogatási terveket. (HL


