Haderőfejlesztési program a véderőhöz

A világ forrong, újabb és újabb helyi háborúk robbannak ki, a korábbinál pedig jóval magasabb szintre lépett a vezető hatalmak és az érdekszférájukhoz tartozó kisebb országok fegyverkezése. A hidegháború „békéje”, majd a kétpólusú világrend összeomlása és a fukuyamai liberális eposz végérvényes elmúlása révén hazánk egy a megelőző évtizedekben elképzelhetetlen helyzettel néz szembe. Nemzeti létünk, családi életünk békéjének megóvása érdekében haderőfejlesztési programmal gyors ütemben kell növelni védelmi kiadásainkat, a korábban szakaszosan teljesítendő GDP 2 százalékáról immár 5 százalékára emelve azt. 

Miért újszerű és kihívással teli ez a helyzet? Mert szomszédunkban több éve összfegyvernemi küzdelem zajlik több százezer fős, modern technikával felszerelt hadseregek között; mert egykori szocialista tábori sorstársunk, Lengyelország, Európa egyik legütőképesebb haderejét építi fel a szemünk előtt; mert Románia a NATO stratégiai jelentőségű bázisállomásává vált; mert szinte minden EU-s tagállam hatalmas modernizációs beszerzéseket hajt végre; és végezetül mert a fegyveres erőt történelmi okokból „hátra soroló” német politika is „vészcsengőt” ráz, és gyors haderőfejlesztést tűz ki célul. 

 Ez a folyamat felgyorsult, és a 2025-re előirányzott 1900 milliárd forintnyi tervezett kiadás is – reálisan értékelve – csupán „köztes állapotnak” (és erőforrás-allokációnak) tekintendő. 

Történelmi összefüggésben az 1930-as évek végét tekinthetjük analógiának. Akkor is és most is néhány röpke év alatt kell(ett) a hazánk védelmére kész és képes magyar honvédséget megteremteni. Ráadásul úgy, hogy a fegyverzet, az utánpótlás, a szállítás-logisztika, a személyi pótlás terén minél magasabb fokú függetlenség legyen biztosítható. Hiszen éles helyzetben „nincs a polcon áru”. Ráadásul napi tapasztalataink igazolják, hogy a turbulens viszonyok közepette minden értékké és stratégiai jelentőségűvé válhat. Mint egykor az egri vár védőinek, ma nekünk is mindent mindenkor óvni, optimálisan hasznosítani kell. 

A védelmi képesség erősítésének nyitja hosszú távon:

1. a politikai elszántság és egységes akarat,
2. a társadalom önvédelmi józansága, tudatossága, 
3. a magas(abb) színvonalú és legfejlettebb tudást közvetítő képzés (nem csak a fegyveres területeken), 
4. néhány állami és privát szereplő meghatározó gazdasági súlya (védelemgazdasági integrátorok), 
5. kiemelten ösztönzött és eredményeket felmutató k+f tevékenység.

Határozott lépéseket kell tenni a jövőben is, hogy a legfejlettebb technológiák hazai telepítése „kitermelje” azokat a műhelyeket és tervezőket, amelyek egykor, 80-90 évvel ezelőtt a nemzetközi térben is elhelyezték a hazai szereplőket Frommer Rudolftól Király Pálon át id. Rubik Ernőig vagy a Juhász testvérekig. Itt is igaz az az állítás, hogy a „mélyre nyúló” hazai gyökérzet biztosítja a megfelelő stabilitást és biztonságot. Ekkor juthatnak stratégiai jelentőséghez az integrátorok beszállítói, az innovatív kisvállalkozások és a fejlesztő laboratóriumok. A keretek és a pénzügyi háttér adott, komoly lépések történtek, de a széles körű gazdasági hatások még nem érvényesülnek. Márpedig a „Kárpát-medencei erőd” szellemi, fizikai (katonai), szakmai és logisztikai értelemben is kell!