BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Környezetkímélő fűtőmű



A PHARE CBC programja és az osztrák környezetvédelmi alap támogatásával, valamint hazai források bevonásával készült el Körmenden a biomassza-fűtőmű, amely a próbaüzem befejezése után, várhatóan decembertől lát majd el lakóépületeket és intézményeket a városban. A hazai távhőszolgáltatásban még csak négy ilyen fűtőmű működik, Nyugat-Dunántúlon a körmendi, illetve a hamarosan elkészülő szombathelyi lesz a két első - mondta a Világgazdaságnak Németh István, a körmendi Távhő Kft. igazgatója. A biomassza-fűtőmű környezetkímélő, a káros anyagok kibocsátását tekintve nem rosszabb, mint a földgáz alapú, így a legszigorúbb uniós előírásoknak is eleget tesz. Emellett EU-direktívák is előírják a megújuló energiaforrások hasznosításának megduplázását 2010-re. Németh István elmondta: a fűtőmű tüzelőanyag-költség nélküli kiadásai valamivel magasabbak, mint a földgáz alapú fűtőműveké, a felhasznált tüzelőanyag viszont 20-30 százalékkal olcsóbb. A gáz ára az előrejelzések szerint hoszszú távon is nő majd. A távhőcégek csökkenthetik energiafüggőségüket, ha helyben megtermelhető tüzelőanyaggal dolgoznak. Körmenden egyelőre a fatelepek hulladékát használják fel, de tervezik az általuk használható energia-, illetve ipari célú növények termeltetését.

A 420 millió forintba kerülő új fűtőművel egyelőre részben kiváltják a jelenlegi földgáz alapú fűtőmű által fűtött épületek hőellátását, de lehetőség van arra is, hogy a későbbiekben újabb fogyasztók kapcsolódjanak a rendszerre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.