Egyelőre még nem tudni, hogy tartható lesz-e a jövő évi költségvetés zárószavazására kitűzött december 15-ei időpont - mondta Szili Katalin. A házelnök mindezt azzal kapcsolatban tartotta fontosnak megjegyezni, hogy a "kezelhetőség határát súroló" mennyiségű módosító indítvány érkezett pénteken a 2004. évi büdzsé tervezetéhez. Az 1748 indítvány egyébként közel 4000 ajánlást tartalmaz, azaz ennyi helyen változtatnának a képviselők a költségvetésen. Az indítványok többségét, több mint 1400-at a Fidesz nyújtotta be pénteken, a délután két órai határidő előtt alig néhány perccel.
A mennyiséget illetően ez a szám az elmúlt évtizedben rekordot jelent, hiszen például a kétéves költségvetéshez is csupán harmadennyi ajánlási pont érkezett. Ez azt jelenti, hogy a több kilóra rúgó csomagot az Országgyűlés Hivatala nem tudja fénymásolni, hanem nyomdában kell készíttetni a többkötetes sokszorosítást. A költségvetés tárgyalását is megnehezítheti a sok módosító indítvány. Ez utóbbi főként a bizottsági munkára lesz igaz, hiszen például a büdzsét "főbizottságként" tárgyaló költségvetési bizottságnak minden egyes ajánlással foglalkoznia kell, így például ha csak egy-egy percet szánnak azokra, akkor is több mint 66 órát kellene foglalkozniuk a kérdéssel. Ez ugyanakkor előrevetíti a kormány és az ellenzék közötti, tavaly is jelentős indulatokat kavaró vitát arról, mennyiben "sérül a demokrácia" abban az esetben, ha a bizottság - illetve a későbbiekben a plénum - kormánypárti többsége olyan időkorlátot állít fel, amely nem teszi lehetővé az egyes javaslatok érdemi vitáját.
Szili Katalin szerint a parlament közös felelőssége a költségvetés tárgyalásának kezelhetősége, s a házelnök reméli, hogy a Fidesz nem törekszik a népképviselet munkájának ellehetetlenítésére. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ugyanakkor úgy fogalmazott, pártja nagyon is komolyan veszi a költségvetési vitát, és el kívánja mondani véleményét a kormány által beterjesztett javaslatról. (DG-TE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.