BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önkormányzatok a fogyasztókért

Az önkormányzatok, bár nem kötelező számukra, anyagi forrás nélkül is jelentős részt vállalnak a fogyasztóvédelmi feladatokból, és - a civil szervezetekkel karöltve - képesek a lakossági érdekek megjelenítésére. A hatékonyabb munka azonban megkövetelné a jogosítványok bővítését, egyértelműsítését és az ezekhez rendelt állami pénzeszközöket - hangzott el tegnap az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség konferenciáján. A felszólalásokból kitűnt: helyi szinten az önkormányzatok tehetik a legtöbbet a fogyasztókért. A fogyasztóvédelmi törvény ugyanakkor csak szűkszavúan érinti az önkormányzati szerepvállalást, és nem szól annak anyagi hátteréről. Köztudomású az is: a helyhatóságok vállát megannyi más kötelező teendő nyomja, esetenként éppen a fogyasztóvédelemre jut a legkevesebb energiájuk. Másrészt viszont a civil szervezetek bevonásával sok önkéntes mozdítható a feladatokra. Szó esett arról is, hogy a fogyasztóvédelmi ellenőrzések óhatatlanul konfliktusokhoz vezetnek. Előfordul, hogy a szabálytalankodó, ám az önkormányzat, illetve a lakosság számára egyaránt fontos helyi cégekkel szemben elnézőbb, óvatosabb a fellépés, mint ahogy az elvárható lenne.

A fogyasztókat különösen foglalkoztató, az önkormányzatokat is érintő témája a konferenciának a távhőszolgáltatás új szabályozása. A díjakkal kapcsolatban több javaslat is elhangzott. A felszólalók főként azt sérelmezték, hogy a törvényben megkívánt mérés szerinti elszámolás gyakorlatilag nem valósul meg. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.