Az Európai Bizottság szerdán közzéteendő országjelentése még mindig nem ismeri el működőképes piacgazdaságként Romániát - értesült egybehangzóan a BBC bukaresti irodája és az EUobserver is. A Bruxinfo ezzel egyébként egybevágó értesülése szerint azonban a jelenlegi tervezet a nyilvánosságra hozatal előtti utolsó pillanatokban még változhat.
A BBC bukaresti irodája úgy tudja, a dokumentumban az a megfogalmazás szerepel majd, hogy az ország közeledik a működő piacgazdasághoz. Az Európai Bizottság azt is megállapítja, hogy a kormány fokozta a gazdasági reformra irányuló erőfeszítéseit. Jelenleg Románia az egyetlen tagjelölt ország, amely nem felel meg a csatlakozás két fő gazdasági kritériuma közül a könnyebbnek sem (a működő piacgazdaság megléte mellett a másik a versenyképesség). Bulgária, amely szintén 2007-re reméli a csatlakozást, tavaly kapta meg a piacgazdasági besorolást.
A tavalyi jelentés kifogásaiból sok előfordul az idei dokumentumban is, így a gyakori korrupció és a független bíróság hiánya. Brüsszel szerint Romániában igyekeznek tenni a korrupció ellen, de nem sikeresen, mert "nem mérséklődött az észlelt mértéke, és a sikeres büntetőperek száma kevés maradt". Az EU követeli, hogy tényleg érvényesítsék a meghozott törvényeket.
Nehezen átlátható a román közigazgatás is. A jelentés elismerően említi a miniszterek számának 24-ről 16-ra való csökkentését, de kétségbe vonja a hat új miniszteri biztosi állást, ezek hatásköre még bizonytalan. Bukarest eddig 20 fejezetet zárt le a csatlakozási tárgyalásokon, amelyeket jövőre szeretne befejezni. Románia ezen a téren is elmarad tehát déli szomszédjától, amely már 26 témakört pipálhatott ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.