BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Igen a PSZÁF-törvényre

Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kormánypárti többsége kedden a befektetők és "a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló" - PSZÁF-törvény néven ismertté vált - előterjesztést. Az ellenzék "szakmai javaslatnak álcázott politikai leszámolásnak" minősítette a javaslatot, amelynek "célja, hogy elmozdítsák a helyéről Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét. (MTI)



Körvonalazódó négypárti megegyezés

Körvonalazódik a konszenzus az európai parlamenti választásokról szóló törvény vitatott, a külképviseleteken történő szavazás lebonyolításával foglalkozó részét illetően - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP és Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a pártok tegnapi egyeztetését követően. Egyetértettek abban, hogy azokat a jogi garanciákat, amelyeket Magyarországon minden szavazókörben biztosítanak, a külképviseleteken is biztosítani kell, és abban is, hogy olyan törvényt akarnak, amely szerint a pártok nem közpénzen küldik delegáltjaikat külföldre. (VG)



Lomnici a bíróságok függetlenségéről

Felhívásban fordult Lomnici Zoltán a köztársasági elnökhöz, a kormányhoz és az Országgyűléshez, kérve, ítéljék el a bírák alkotmányos jogait sértő megnyilatkozásokat. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke szerint az elmúlt időszak jelenségeinek burkolt célja lehet a bírák megfélemlítése és az ítélkezési gyakorlat befolyásolása, ami jogállamban megengedhetetlen. A közelmúltban előfordult, hogy közéleti személyiségek a bíróságok döntéseit bírálták, elvárásokat fogalmaztak meg konkrét ügyekben. A bíróságok döntései vitathatóak a nyilvánosság előtt, de az azzal kapcsolatos elvárások megfogalmazása erkölcsileg és jogilag kifogásolható - hangsúlyozta a főbíró. A kezdeményhez máris csatlakozott a Legfőbb Ügyészség, míg mások kifogásokat fogalmaztak meg, köztük a személy szerint bírált Kaltenbach Jenúő kisebbségi ombudsmannal (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.