Elbukott az EP-választásról szóló törvény
Az ellenzék támogatása hiányában elbukott az európai parlamenti választásokról szóló kétharmados törvényjavaslat tegnap az Országgyűlésben. A múlt heti, kudarcba fúlt egyeztetések kapcsán a pártok még hétfőn a szavazás előtt is egyeztettek az alkotmányügyi bizottságban, de már itt egyértelművé vált, hogy nem születhet konszenzus. Az egyetlen pontban, a külképviseleteken történő szavazás technikai részleteivel kapcsolatban fennmaradt ellentét miatt a kormánypártok és az ellenzék kölcsönösen egymást vádolták. Ahhoz, hogy a Belügyminisztérium megfelelően fel tudjon készülni a júniusi voksolásra, még az idén el kellene fogadni a törvényt. (VG)
Versenytanácstag-jelöltek
A GVH elnöke Bán Tamás jogász és Szakadát László közgazdász versenytanácstagi kinevezésére tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. Az üres versenytanács-tagsági helyek betöltésére a hivatal pályázatot írt ki, amelyre több szakember jelentkezett. A bírálóbizottság a személyes meghallgatások után a pályázatok összessége alapján döntött egy jogi és egy közgazdász végzettségű aspiráns mellett. Mindketten túlestek a C típusú biztonsági ellenőrzésen. (VG)
A Legfelsőbb Bírósághoz fordul a főváros
A Legfelsőbb Bíróság végleges döntését kéri a fővárosi önkormányzat az egyes útberuházások kapcsán vele szemben indított kártérítési perek miatt - közölte tegnap a fővárosi főjegyző. Tiba Zsolt elmondta, az autópályák forgalmát a fővárosba bevezető dél-budai tehermentesítő út mellett élők közül 251-en perelték eddig az önkormányzatot, mivel az útépítést követően a nagy zaj és a forgalomterhelés leértékelte ingatlanjaikat. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.