Az OTP Bank Rt. konszolidált adózás utáni eredménye a magyar számviteli szabvány (HAS) szerint 67,9 milliárd forint volt 2003 első háromnegyed évében, 68,5 százalékkal több, mint 2002 azonos időszakában, s ez meghaladja az optimista elemzői várakozásokat is - derül ki az OTP Bank Rt. gyorsjelentéséből.
A bank nem konszolidált adózás utáni eredménye 80,4 százalékkal nőtt, 62,4 milliárd forintot ért el.
A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint az OTP-csoport 56 százalékkal növelte adózás utáni eredményét, amely elérte a 69,5 milliárd forintot. A bank IFRS szerinti kilenc havi eredménye 64,1 milliárd forint volt, 67,4 százalékkal magasabb, mint 2002 azonos időszakában.
Az OTP Bank Rt. HAS szerinti mérlegfőösszege 2003. június 30. és 2003. szeptember 30. között 4,5 százalékkal nőtt és meghaladta a 2.635 milliárd forintot, ami 16,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban volt. A csoport mérlegfőösszege 3.038 milliárd forintot tett ki, 18,3 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit, és 15,3 százalékkal a félévit.
Az OTP-csoport mérlegfőösszege szerint, az előzetesen becsült adatok alapján, 26,2 százalékra növelte piaci részesedését a magyarországi bankszektorban.
Az IFRS-adatok ettől nem sokkal térnek el, a bank mérlegfőösszege 2.617 milliárd, a konszernné 3.001 milliárd forint volt 2003 szeptember 30-án.
A nemzetközi szabvány szerint az OTP-csoport saját tőkéje 42,2 százalékkal, 296,1 milliárd forintra emelkedett. Az egy törzsrészvényre jutó higítatlan eredmény (EPS) 51,6 százalékkal nőtt, elérte a 277,92 forintot.
A csoport eszközarányos megtérülése (ROA) 3,24 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 2,47 százalékról. A saját tőke arányos megtérülés (ROE) nominális értéke 31,7 százalékról 35,7 százalékra nőtt, reálértéke 26,3 százalékról 31 százalékra nőtt.
A konszolidált mérlegben 18 cég szerepel teljes egészében, további 22 céget részben számít be az OTP. Az első háromnegyed év elszámolásában még nem szerepel a bolgár DSK bank megvásárlása, amelynek részvényei októberben kerültek az OTP-hez.
A leányvállalatok közül az adózás előtti eredmény alapján a profitját tizenötszörösére, 6,041 milliárd forintra emelő Jelzálogbank Rt. járult hozzá legnagyobb összeggel a csoport eredményéhez. Ezt követi az OTP Alapkezelő 3,169 milliárd forinttal, ami 24 százalékos növekmény és csaknem ugyanennyivel 3,006 milliárd forinttal a Merkantil-csoport, amely 36 százalékkal javított adózás előtti profitján. Az OTP-Garancia Biztosító 1,561 milliárd forint, a tavaly ilyenkorinál 27,6 százalékkal nagyobb eredményt ért el az idén.
A kimutatásban szereplő egyetlen veszteséges leánycég az OTP Banka Slovensko, amely 99 millió forint veszteséget számolt el az első háromnegyed évben, szemben a tavaly azonos időszaki 193 millió forintos veszteségével.
Az OTP Bank által kihelyezett üzleti hitelek állománya 1.024,6 milliárd forintot tett ki, 1,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A vállalkozói hitelek volumene 7,2 százalékkal nőtt, a lakossági kihelyezéseké 18,7 százalékkal csökkent, az önkormányzatokhoz kihelyezett hiteleké 25,7 százalékkal emelkedett.
A 322,8 milliárd forintnyi lakossági hitelből 194,7 milliárd forint volt a lakáshitel, amelyek volumene a banknál 28,6 százalékkal csökkent. Ezzel szemben a fogyasztási hiteleké 22,4 százalékkal 93,9 milliárd forintra nőtt, a folyószámla hiteleké pedig 25,2 százalékkal bővült. Nőtt az áruvásárlási és mérséklődött a személyi kölcsönök volumene.
Az időszak végén a magyarországi lakossági forintbetétek 36,1 százalékát, a devizabetétek 35,5 százalékát őrizhette az OTP Bank Rt. A teljes lakossági megtakarítás 26,1 százalékát kezelte az OTP- csoport.
A bank tőkemegfelelési mutatója 2003 szeptember 30-án 15,89 százalék volt, az eredményt is figyelembe véve elérte a 17,28 százalékot. A gyorsjelentésben a bank megjegyzi, hogy e mutatók sem tartalmazzák a DSK megvásárlásának hatását, de azzal együtt is 8 százalék felett lesz az OTP tőkemegfelelési mutatója.
A banknál foglalkoztatottak száma 421 fővel csökkent az egy évvel korábbihoz képest, elérte a 8.368-at.
Az OTP részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában szerepelnek. Szerdán 2.900 forinton zárt a bankpapír. Az elmúlt egy évben a részvény legmagasabb kötésára 3.035 forint, a legalacsonyabb 2.100 forint volt. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.