BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visegrádi négyek: folytatódó együttműködés

A visegrádi országok (Cseh-, Lengyel-, Magyarország és Szlovákia) államfőinek közös meggyőződése, hogy az országaik közötti együttműködést az európai uniós csatlakozás után is szükséges folytatni - mondta Mádl Ferenc tegnap, az államfők budapesti tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.

Átfogó, stratégiai célkitűzéseket illetően meg fogjuk találni a közös cselekvés, az együttműködés alapjait - hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki arról is szólt, hogy konkrét ügyekben a részt vevő országok érdeke eltérhet egymástól, ez azonban - mint mondta - természetes egy nemzetközi együttműködés esetén.

Aleksander Kwasniewski lengyel köztársasági elnök szerint a visegrádi együttműködés folytatása önmagában érték, hiszen a korábbi évek komoly eredményeket hoztak. Václav Klaus cseh államfő szerint a jövő májusi uniós csatlakozás semmilyen törést nem fog okozni a visegrádi országok együttműködésében. Rudolf Schuster szlovák köztársasági elnök úgy vélte: a V4 eleven marad az európai uniós csatlakozás után is. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.