Négyszázmillió forint beruházásával új vitorlás kikötőt épít Keszthelyen a Balatoni Hajózási Rt.; az egyszerre 240 hajót befogadó létesítményt a tervek szerint 2004. június végén nyarán adják át.
Horváth Gyula vezérigazgató elmondta: a Keszthelyi-öböl új, nemzetközi igényeknek is megfelelő vitorlás kikötője Keszthely keleti, Gyenesdiás felőli, úgynevezett Libás nevű részén, a szabad strand mellett épül meg a várostól bérelt fél hektáros területen.
Az átadást követően 2.000 fölé nő azoknak a vitorlásoknak a száma, amelyeknek helyet tudnak adni. Az önerőből megvalósuló keszthelyi beruházás a 10. nagy vitorlás kikötője a társaságnak; a Balaton déli partján eddig 6, az északi parton pedig 3 kikötője van.
A következő években Alsóörsön, Szemesen, Udvariban, Bogláron és Siófokon kívánnak hasonló létesítményeket építeni. Öt-hat éven belül az évi egy fejlesztést követően várhatóan 1.000-rel emelkedik majd a kikötők befogadóképessége.
Az idei idegenforgalmi idényben a Balatoni Hajózási Rt. 1.797 vitorlásnak helyet biztosító 9 nagy és 11 kis kikötőjének összességében 94 százalékos volt a kihasználtsága. A tervezett bevételt 3 százalékkal túlteljesítették, 2002-höz képest pedig 15 százalékkal nőtt az árbevétel, ami 2003-ban meghaladta a 300 millió forintot.
A 3,5 milliárd forint jegyzett tőkével rendelkező rt. idei teljes árbevétele várhatóan eléri a tervezett 2 milliárd forintot - mondta a vezérigazgató.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.