Az étkezési utalványok adómentes értékhatárának emelésével a piac bővülésére lehet számítani - mondta Krátky Attila, az Accor Services Kft. kereskedelmi igazgatója.
Az Országgyűlés november elején döntött az étkezési utalványok adómentes értékhatárának emeléséről, így az adómentesség "meleg étkezés" esetén 4.000-ről 6.000 forintra, "hideg étkezés" esetén pedig 2.000 forintról 3.500-ra emelkedik.
A kereskedelmi igazgató szerint a cégek többsége feltehetően igénye veszi a magasabb értékhatárt. "Vannak azonban olyan társaságok, amelyek még a döntés előtt elkészítették a jövő évi terveiket, és az emeléshez nem rendelkeznek megfelelő forrással" - tette hozzá.
"Összességében azonban hasonló arányban, de valamivel kisebb mértékben nő az étkezési utalványok forgalma, mint az emelés" - jegyezte meg Krátky Attila.
A kereskedelmi igazgató hozzátette: kevés olyan vállalat van, amely eddig nem élt az étkezési utalványokkal, így az adómentes értékhatár jövő évi emelésével várhatóan nem emelkedik drasztikusan ezek száma. Krátky Attila becslése szerint az utalványok felhasználóinak száma jelenleg mintegy 2 millió.
Hangsúlyozta: várható, hogy jövőre a cégek átállnak a meleg étkezési utalványokra. Míg az idén a kibocsátott utalványok mintegy 20 százalékát teszi ki a meleg aránya, addig ez jövőre 25 százalékra is emelkedhet.
Mint mondta, ennek azonban két korlátja van: egyrészt a magasabb összeget ki kell gazdálkodni, másrészt pedig a hideg utalványokkal összehasonlítva a meleget kevesebb helyen fogadják el.
Jelenleg mintegy 10 ezer helyen fogadják el az étkezési utalványt, és 2 ezer azoknak az üzleteknek a száma, ahol csak a meleget. A becslések szerint azonban az is elképzelhető, hogy az adómentes értékhatár emelésével új étkezdék nyílnak meg - tette hozzá.
Az Accor Services Kft-nek csaknem 9.500 céges ügyfele van, amelyeken keresztül több, mint 500 ezer emberhez jutnak el a különböző utalványok. Az utalványok forgalma az idén elérheti a 17 milliárd forintot.
Krátky Attila elmondta: a jövő évre mintegy 20 százalékos forgalom növekedéssel lehet számolni. Hozzátette: ehhez hozzájárul az étkezési utalványok adómentes értékhatárának emelése. A forgalom növekedését ugyanakkor negatívan érinti a személyi jövedelem adó változása, ezért az ajándék utalványok forgalma visszaeshet, ilyet a dolgozók ugyanis már nem kaphatnak természetbeni juttatásként, céges ajándékként azonban továbbra is használható. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.