Liberalizáció előtt a magyar postai szolgáltatások

Az európai uniós irányelvhez igazodva novembertől már Magyarországon is törvény írja elő a postai szolgáltatások piacának fokozatos liberalizációját. Így 2004. január elsejétől a Magyar Postának csak a 100 gramm alatti levelekre lesz monopóliuma, amely 2006-tól az unió tagországaiban egységesen az 50 grammnál könnyebb levelekre szűkül, majd 2010-től minden küldemény továbbítása liberalizált lesz. A szabályozás azonban csak a posta által nyújtott szolgáltatások kisebb hányadát érinti: jelenleg a teljes bevételnek csak 25 százaléka származik monopóliummal védett szolgáltatásokból.

A korábbi postai monopolterületek nagy részén már érvényesül a verseny, így például a gyorspostai és futárszolgálatoknál Magyarországon is jelen vannak a világ vezető szolgáltatói: a FedEx, a UPS, a DHL Express és a TNT. Másrészről viszont számos postai szolgáltatást kiváltottak olyan új alkalmazások, amelyek nem is tartoztak a postai monopólium körébe. A mobiltelefonok és az elektronikus levelezés elterjedése következtében a távirat- és képeslapfeladások száma folyamatosan csökken, a postákon igénybe vett faxszolgáltatás pedig gyakorlatilag megszűnt.

A reimsi postai szolgáltatásokról szóló egyezménynek megfelelően a magyar postatörvény minőségi követelményeket is tartalmaz: országon belüli kézbesítésnél a feladás utáni napon a küldemények legalább 85 százalékát kell eljuttatni a címzetthez, a feladást követő harmadik napon ennek az aránynak minimum 97 százalékot kell elérnie. Az Európai Unión belül a levélküldemények kézbesítésének minden esetben négy napon belül kell megtörténnie.

A törvény meghatározta az egyetemes szolgáltató fogalmát is: ezen társaságok kötelesek minden munkanapon legalább egyszer begyűjteni és kézbesíteni a postai küldeményeket az ország egész területén. A követelmény az új belépőkre is vonatkozik, tehát egyetlen szereplő sem teheti meg, hogy csak egy adott városban, például Budapesten belül kínálja szolgáltatásait. A teljes piacnyitást követően az új szereplők is kötelesek lesznek legalább egy teljes régióra kiterjeszteni tevékenységüket.

Más országok tapasztalatai alapján egyébként valószínűsíthető, hogy az újonnan megjelenő versenytársak inkább felvásárlással igyekeznek majd piacra jutni. A Deutsche Post, amely nem titkoltan a liberalizációs folyamatok nyertese szeretne lenni, már tulajdonrészt szerzett a dán és osztrák postatársaságokban, valamint kisebb postai szolgáltatást nyújtó vállalatokat vásárolt meg az USA-ban, az Egyesült Királyságban és Japánban is. Magyarországon például a DHL Worldwide révén van jelen.

A nemzetközi tapasztalatok alapján ugyanakkor a verseny megindulása nem jelenti a korábbi egyeduralkodó ellehetetlenülését. A postai szolgáltatások teljes liberalizációjára legelőször Svédországban került sor 1993-ban, majd 1998-ban Új-Zéland következett. A két állam liberalizációs tapasztalatai alapján megjósolható, hogy a piacnyitás kikényszeríti ugyan a hatékonyság látványos javulását, ugyanakkor az egykori monopolhelyzetben lévő társaság képes nyereséges maradni a szolgáltatások minőségének romlása nélkül.

A svéd postánál 1989-től 1999-ig jelentősen növekedett az egy főre eső feldolgozott levelek száma, amely a posta hatékonysági mutatójának kifejezője. Az egy levélre eső működési költség ezalatt átlagosan évi 6 százalékkal csökkent, s körülbelül évi 9 százalékkal csökkent az egy levélre eső bevétel is, vagyis a svéd posta a hatékonyságnövelésben elért eredményeit átadta a fogyasztóknak. A svéd postai piac liberalizációját követően kétfajta versenytárs jelent meg: egyrészt több mint negyven kisméretű, helyi postai szolgáltató, amelyek alapszolgáltatásokat nyújtanak, másrészt a City Mail nevű vállalat, amelynek hálózata a svéd háztartások 40 százalékát éri el.

Új-Zélandon a törvényalkotók a fokozatos liberalizáció mellett döntöttek. Az ottani postai szolgáltató 1991-ben az eredetileg 500 grammnál kisebb, 1,75 dollárnál olcsóbb küldeményekre vonatkozó monopoljogát a 0,80 dollárnál olcsóbb levelekre korlátozták, majd 1998-ban teljesen eltörölték. A fokozatos deregulációnak köszönhetően a liberalizáció tényleges időpontjában már nem következett be jelentős változás a piacon. A vállalaton belül annál inkább: az új-zélandi posta által végrehajtott nagyméretű akvizíciók átmenetileg a működési költségek növekedésével jártak, amit azzal ellensúlyoztak, hogy 1987-től 1997-ig 43 százalékkal, 6892 főre csökkentették az alkalmazottak számát. A teljes liberalizáció után minden évben nőtt az egy levélre jutó adózás utáni eredmény, így a svéd postához hasonlóan az új-zélandi is képes volt nyereségesen működni. Ehhez képest a Magyar Postánál gondot okozhat, hogy még ma sem sikerült elérni a nyereséges működtetést: 2002-ben a társaság adózott vesztesége 9,08 milliárd forint volt, de a vállalat gazdasági, pénzügyi helyzetének stabilitása érdekében meghozott intézkedések kedvező hatásai már érezhetőek. A 2002. év veszteségei után 2003-ra 2 milliárd forintot megközelítő pozitív eredményt tervezett a posta, melyet az év eddigi adatai alapján teljesíteni is tud. Mivel azonban a 141 milliárdos árbevételi tervet nem sikerült elérni, az év folyamán a kiadási oldalon megszorításokat alkalmaztak.