Ötszázalékos az egri munkanélküliség
Egerben és vonzáskörzetében jelenleg 3456 állástalant tartanak nyilván, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Ez kedvezőbb a Heves megyei rátánál, hiszen ott 9,5 százalékos a jelenlegi arány. Egerben azonban még kedvezőbb a helyzet, ott a ráta nem éri el az öt százalékot - közölte lapunk érdeklődésére Fenyves Péter, a Heves Megyei Munkaügyi Központ egri kirendeltségének vezetője.
A regisztrált állástalanok 30 százaléka munkanélküli-ellátásban és nyugdíj előtti segélyben, 29 százalékuk szociális segélyben, egy százalékuk pedig álláskeresést ösztönző juttatásban részesül, míg 4 százalékuk (köztük az összes munkanélküli egytizedét kitevő pályakezdő fiatal) semmilyen ellátást nem kap.
A rendszerváltást megelőzően a térség jellemző húzóágazata a gépipar volt, amely főleg alkatrészeket és félkész termékeket gyártott. Az üzemek többségükben fővárosi gyárak egységei voltak. A fejlett szőlő- és gyümölcskultúrának köszönhetően jelentős szerepe volt a mezőgazdaságnak. A rendszerváltás időszaka e térség gazdasági életét is megrázta.
Az iparban működő üzemek közül a nagyobb telephelyet igénylőket az átalakulás után zömében külföldi befektetők vették meg, de az is előfordult, hogy kisebb cégeket magánszemélyek privatizáltak. A 90-es évek végére kialakult az a piacképes gazdasági szerkezet, melyben a különböző vállalkozások a gazdasági ágazat szinte minden területén jelen vannak.
Az Egerben és vonzáskörzetében működő munkaadók az elmúlt néhány évben több mint ötezer főnyi munkaerőt igényeltek: 43 százalékuk szak-, 29 százalékuk betanított munkás, 13 százalék a segédmunkások aránya, 15 százalékuk pedig szellemi dolgozó volt - tette hozzá Fenyves Péter. A legnagyobb munkaerőigénnyel a feldolgozóipari cégek jelentkeztek.
A gazdasági fejlődésben egyre nagyobb szerepet játszik az 1997-ben létrehozott egri ipari park. A betelepülő cégek körében az elsők között volt a Firth Rixson Hungária Kft., a Lassersberger Hungária Kft. és az Inntek Kht. Az idén tavasszal települt le az Elso Elbe Kft., és a Bosch Rexroth Kft. most építi 15 ezer négyzetméteres csarnokát. A német nagyvállalat 2006-ig mintegy 450 munkahelyet teremt.
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium 2003. évi munkahelyteremtő pályázatán az egri körzetből 8 munkáltató részesült vissza nem térítendő támogatásban. A munkáltatók 72 új munkahely teremtésére nyújtottak be pályázatot és nyertek 84 millió forint támogatást.


