A gazdasági növekedés szempontjainak elsőbbségére hivatkozva Moszkva két kedvezőtlen bejelentést tett tegnap. Putyin elnök azt közölte vezető nyugat-európai üzletemberek egy csoportjával, hogy országa nem tehet eleget annak a WTO-felvételi feltételnek, amely szerint világpiacira kell emelnie a hazai gáz- és áramszolgáltatás tarifáit. A milánói klímakonferencián pedig Andrej Illarionov, Putyin gazdasági tanácsadója megerősítette, hogy Oroszország nem fogja a jelenlegi formájában ratifikálni a kiotói jegyzőkönyvet.
Elemzők a két közléssel kapcsolatban emlékeztetnek rá, hogy Oroszországban most vasárnap rendezik meg a parlamenti választásokat, s a hatalompárti Egységes Oroszország mellett kampányolva az elnöki stáb erőteljesen hangsúlyozza a kisemberek szolgálatának és a nemzeti érdek érvényesítésének prioritásait is.
A Royal Dutch/Shell, a BP, a Nokia és más multik európai vezetőit a Kremlben fogadva Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy az Európai Unió "alaptalanul kemény feltételekkel gyakorlatilag megakadályozza" Oroszország csatlakozását a Világkereskedelmi Szervezethez. Az EU - emlékeztet a Bloomberg - nyomást gyakorol Moszkvára annak érdekében, hogy alkalmazzon egységes bel- és külföldi tarifákat a gáz árára, s ne az exportpiacról fedezze a hazai kedvezményeket.
Moszkva a WTO-tagságot 2004 végére vélte megvalósíthatónak. Az EU-val összefüggésben elemzők azt feltételezik, hogy a jövő márciusi elnökválasztás után Moszkva visszatér a feltételek tudomásulvételének útjára.
Bonyolultabb a helyzet a kiotói jegyzőkönyvvel: Moszkvának kulcsszerepet biztosít az életbelépés szempontjából az, hogy az USA visszamondta a jegyzőkönyv ratifikálását. Oroszország a maga 17 százalékos károsanyag-kibocsátási részesedésével döntő pozícióba került, s az egyik lehetőség az, hogy megkéri az aláírás - egyelőre ismeretlen - árát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.