BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fővároshoz közeledő gazdák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság



Jövő hétfőtől a budapesti bevezetőutakon folytatják a tüntetéseket a mezőgazdasági termelők, mivel az FVM érdemben nem reagált a gazdaköveteléseket tartalmazó, kedden átadott petícióra - közölte lapunkkal Bagi Béla, a demonstrációs bizottság tagja. Szerdán az eddigi 65-70-nél kevesebb helyszínen, de változatlanul 3,5 ezer munkagéppel és 8 ezer emberrel folytatódott az országosnak tekintett megmozdulás. Győr-Moson-Sopronban és Tolnában nem voltak tiltakozások.

A Fidesz és a polgári, keresztény, nemzeti értékrendet valló tábor a gazdák oldalán áll - mondta a demonstrációkkal kapcsolatban Orbán Viktor volt miniszterelnök. Pásztohy András, a szocialisták agrárügyvivője erre reagálva úgy fogalmazott: a termelőket az MSZP, a párt frakciója és a kormány is támogatja céljaik elérésében. A tiltakozók képviselői ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy az agrártárca vezetői részéről érdemi tárgyalások helyett durva minősítések, sértegetések és politikai vádak hangzanak el.

A törvényi rendelkezések szerint az FVM-nek az úgynevezett termékpálya-bizottságok résztvevőivel kell tárgyalnia agrárpiaci kérdésekben - mondta lapunknak Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár. A tárca a tejgondok megoldása érdekében a testületet tegnap újra összehívta, de lapzártánkig nem született javaslat. (A bizottságnak több demonstráló szervezet nem tagja. Az FVM kétségbe vonja, hogy egyes tüntető testületek képviselhetnek-e törvényesen termelői érdekeket.) Benedek tájékoztatása szerint a tárca tejügyben várhatóan ma vagy holnap közli elképzeléseit. Ismert ugyanakkor, hogy a demonstrálók a sertés- és a baromfiágazat esetében is konkrét követeléseket fogalmaztak meg, illetve ma már az általánosnak mondott agrárválság enyhítését várják az FVM-től.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.