BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A semmi helyett 160 millió

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az SZDSZ 160 millió forintot javasol a BRFK támogatására a főváros költségvetésében, amelyre a tervezetben semmilyen összeg nem áll rendelkezésre - közölte a fővárosi SZDSZ frakcióvezetője annak kapcsán, hogy a Fővárosi Közgyűlés a jövő héten dönt az ez évi büdzséről.

Bőhm András sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a költségvetési vitát a közgyűlés csütörtöki ülésén lefolytatják, s ennek kapcsán a szűkös források ellenére fejlesztéspárti javaslatokat tesznek. A 350 milliárd forintos költségvetési tervezethez várhatóan közös koalíciós módosító javaslatot nyújtanak be.

Az SZDSZ a zöld területek megújítására, s a játszóterek felújítására 413 millió forintot javasol, a közterület-felügyelet 25 fős létszámbővítésére pedig mintegy 80 millió forintot szorgalmaznak.

Bőhm András közölte, hogy nem lesz szükség plusz költségvetési pénzre a csepeli szennyvíztisztító építéséhez. A közel 150 milliárd forintos projektnél ugyanis, az állam és a főváros közti metrószerződéshez hasonlóan, egyedi szerződéssel, visszaigényelhetővé teszik az áfát, s így nem drágul meg mintegy 40 milliárd forinttal a beruházás.

Mint az SZDSZ frakcióvezetője mondta: "békés koalíciós vita után", várhatóan minimális módosítással fogadja majd el a fővárosi önkormányzat a jövő héten az ez évi költségvetését, amelyről a vitát még az e heti, csütörtöki közgyűlésen megtartják.

A frakcióvezető jelezte: országgyűlési képviselőként az áfatörvény módosítását kezdeményezte, hogy minden önkormányzati beruházás után, úgy mint a múlt év végéig, visszaigényelhessék az áfát.

Bőhm András nem tartja kizártnak, hogy a nyáron esedékes és már tavaly eldöntött újabb 5 százalékos BKV-tarifaemelésnél nagyobb jegyáremelésre lesz szükség. Pótolni kell ugyanis a BKV-nál azt a hiányt, amit a "Draskovics-csomag" szigorításai kapcsán elvonnak a cégnek ígért állami tömegközlekedési támogatásból.

Ikvai Szabó Imre, aki a közgyűlés egészségügyi és lakásügyi bizottságának is az elnöke, elmondta: az egészségügyre és a szociális-jóléti kiadásokra is többet szánnak idén a tavalyi összegnél. Kifejtette, hogy elkötelezettek a regionális kórházrendszer mellett. Ennek jegyében folytatják az Uzsoki és a Tétényi úti kórházak felújítását, és megkezdik a Bajcsy, valamit a János Kórház állami támogatású rekonstrukcióját.

A bizottsági elnök közölte, hogy több idősotthont is felújítanak, valamint a szociális hálót bővítve növelik a hajléktalanokat ellátó rendszer kapacitását. Ez utóbbi kapcsán például tárgyalnak a MÁV-val arról, hogy a Nyugati pályaudvaron helyet biztosítsanak a jelenleg a pályaudvar előtti aluljáróba szorult embereknek.

Ikvai Szabó Imre szólt arról is, hogy város-rehabilitációra, épület- felújításokra idén 7 milliárd forintot biztosít a költségvetés. Hozzátette, hogy fellépnek az épületeket, aluljárókat elcsúfító grafitizés ellen, mivel azt nem tekintik támogatandó utcaművészetnek.

Kérdésekre válaszolva Bőhm András a megoldásra váró feladatok közt említette a fővárosi tűzoltóság működőképességének biztosítását. Ehhez a fővárosnak több mint 350 millió forintot kell megelőlegeznie, mivel a BM nem biztosította ezt a pénzt.

A politikusok közölték azt is, hogy várhatóan a költségvetési vita után megvizsgálják, hogy a Főpolgármesteri Hivatal működési-eljárási rendjét miként lehetne hatékonyabbá tenni. A köztisztviselőket nem kívánják nyugtalanítani, de egy jobb szervezeti és működési rend kialakítása indokolt - mondta Ikvai Szabó Imre. Bőhm András hangsúlyozta, hogy a politikai döntésnek a látszatát is el kívánják kerülni, s csupán jelzéseket adnak majd a döntésre jogosult hivatalvezetésnek.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.