Finnországban március elsejétől 10-44 százalékkal olcsóbban lehet majd szeszes italokat vásárolni. Addig viszont a hiány a jellemző, nagyon sok italmárka kifogyott a boltokból, s a kereskedők egyelőre nem igyekeznek pótolni a hiányt: túl akarnak adni a borsos áron beszerzett italokon - írja az euro.hu.
Március elsején 44 százalékkal csökken a tömény italok adója, 32 százalékkal csökken a sörre kivetett adó, és 10 százalékkal a bor adója Finnországban. A finnek azért döntöttek az alkoholtermékek árának csökkentése mellett, mert a május elsejei EU-bővítést követően megnyílik az út a lényegesen olcsóbb termékeket kínáló észt piac felé.
A magasabb alkoholtartalmú sör, bor és szeszes italok forgalmazásának monopóliumát élvező finn állami italüzlet-lánc, az Alko képviselői szerint üzleteik a március elsejei adócsökkentésig is igyekeznek sokféle módon a vásárlók kedvére tenni. A fogyasztók azonban azt tapasztalják, hogy az Alko-üzletek szép lassan kiürítik raktáraikat, hogy ne maradjon a nyakukon a drága szesz.
Az almaborokat és gyenge söröket árusító élelmiszerüzletek, benzinkutak szintén hagyják kifogyni italkészleteiket. Néhány étterem, vendéglő is elismeri, hogy italkészletei korlátozottak. A sörspecialitásokat forgalmazó Vastarannan Kiiski, ahol egyébként "rendesen" több mint százféle márkájú sört kínálnak, jelenleg csak 90 fajta terméket árusít.
A kiskereskedelem szintjén ennél szélsőségesebb helyzetre számítanak: a jelek szerint a legtöbb helyen már csupán a hazai gyártmányú Koff vagy Karhu sör kapható, ugyanakkor több almabor-fajta már szerdán elfogyott.
Március elsején éjfélkor viszont átszakadnak a gátak: a vendéglők és az üzletek - no meg a szomjas fogyasztók - elkezdik feltölteni italkészleteiket az olcsó termékekkel.
Egyelőre nem tudni, milyen hatást gyakorol majd a lakosságra az alkoholtermékek árának ilyen, páratlan mértékű csökkentése. Várhatóan módosulnak az italfogyasztási szokások is, sokan az eddig jóval drágább, most olcsóvá váló tömény italokra térnek át.
A szeszesitalokra kivetett adó "történelmi" csökkentése Finnország előzetes védőintézkedése a május elsejei EU-bővítéssel keletkező észt piaci konkurenciával szemben. Észtországban jóval olcsóbbak a szeszesitalok, így a finn kormány joggal számít arra, hogy a május elsejei nyitást követően a finnek a közeli észt EU-szomszédhoz utazva töltenék fel alkoholkészletüket.(euro.hu)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.