BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Draskovics-csomag: ma tárgyalja a kormány

A pénzügyminiszter az MTV Napkelte című műsorában megerősítette, hogy a költségvetési takarékossági csomagot első változatban ma tárgyalja a kormány.

Draskovics Tibor kijelentette: "nem szeretném, hogy túldimenzionáljuk ezt a lépést."

Hangsúlyozta: az államháztartás évközi kiigazításáról van szó. Az államháztartás összes, mintegy 12.000 milliárd forintos kiadásához viszonyítva a 185 milliárd forintos megtakarítás mindössze egy százalékot ér el.

A pénzügyminiszter cáfolta azt a lapértesülést, miszerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól összesen 85 milliárd forintot vonnának el a megtakarítások keretében.

Kijelentette: a megtakarítás a tárca esetében ennek az összegnek az egy huszadrészét sem fogja elérni.

Elmondta továbbá: Németh Imrével, a földművelésügyi tárca vezetőjével megállapodott abban, hogy az agrártámogatásokból egyetlen fillért sem vesznek el. Az azonban kétségtelen, hogy a tárca adminisztrációs költségvetéséből meg kell takarítani bizonyos összeget.

Az önkormányzatok esetében kifejtette: a kormányzati normatívákat nem csökkentik és az önkormányzatok saját bevételeit sem kurtítják meg. Az önkormányzatok tekintetében a pályázati pénzeknél valamelyest szűkítés lesz.

Draskovics Tibor kiemelte: a megtakarításoknál a vezérlő elv az, hogy az államháztartás hiányát, s egyben az államháztartás méretét is csökkenteni próbálja a kormányzat, a cél a kiadások tartós mérséklése, "így lesz több levegő a gazdaságnak".(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.